A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - ROSZTÓCZYNÉ KENÉZ JULIANNA: Fejezetek a Bereczk család történetéből
Négynek, aki bent volt parasztkék ujjas jakklija volt, mindenkinek kismándlija. Egy köztük magas görbehátu volt, annak szövött sapkája volt, kettőnek olyan gyerekes keskenyszélü kalapja volt, a konyhastrázsának is kerek kalapja volt. A konyhastrázsa pirosra volt kenve, az öt belső rabló pedig mind piszkos-feketére volt bekenve, egynek elébb bajusza volt, azután nem volt, tiszta fehér-képű egészen bepuderezve. A nagy görbe magára vette Bereczknek a téli vattirozott rokkját, a fehér-képű pedig a téli prémes rockban verte Dantsi Zsuzsit, akire úgy nézett, mintha Benke Miska, Bereczknek a hajdani huszárja lett volna. Az istálóbeli strázsának a képe nem volt bekenve. Hányán lehettek kívül vagy a kocsinál strázsán, nem tudatik. így bennünket a konyhában rakásra hordván, hozzáfogtak a szobák kutatásához. Az asszonyság kötője zsebéből az apró kulcsokat kivevén, a kis szobalányt Vékony Julit a szobában az ágy alá bujtatták, vagy oda bujt. A nagy puskákat mind letették a kutatók a Bereczk ágyára, de félkezében a pisztoly mindnyájának ott volt, soha le nem tették; de, mivel t. asszony pénzére hirtelen rá nem akadtak, mivel a sifonérokban volt némelyrésze elrejtve, kijártak rá a konyhába vallatni, ezen szókkal: hová tetted a pénzedet? és egy nagy rozsdás puskával ütötték, kit már Láda Molnár Istvánnal együtt meg is ösmert, - de az asszony könyörgött: emeljék fel, vezessék be, mindent megmutogatok, kezeit a kérésre emelvén, azt több helyen a rozsdás puskával leütötték, mondván: oda kutya nem jössz, csak mondjad melyikben van, abban a magas fiókosban? Jaj, nem értem én, ott van keressék, majd megtalálják. Minthogy a Schifoner kulcsokat megcserélték, egyiket a másikba dugva, vele ki nemnyilt, - a fórházban az ajtó megett egy heverő ásót megpillantottak, a Schifonérokat háttal a szoba közepére fektették, és az ásóval borzasztó dörömbö- lések közt leszaggatták, ott megtalálván az aranyakat, a kislány szavai szerint, ki mindent hallott az ágy alól: a belső zsebedbe tedd, de az ott találtakkal is meg nem elégedvén, az asszonyt ismét vallatták, de megelégedvén a kutatással, a szobába csunyitottak, s ezzel egy azt mondja: megverem mégegyszer az asz- szonyt, azzal hozzámegy, kérdi tőle többször, hová ástad el a forradalomban a pénzedet, de az asszony ezt nem hallotta, vagy nem akarta hallani, mondván, nem hallom én. A szolgáló is megszólalt mellette, mondván: nagyot hall a mi asszonyunk, [így] még hangosabban kérdi, s elkezdi egy bottal irgalmatlanul ütni, egy közülük mindig csitította, mondván: ne bántsd, ne jajgattasd. Egy az ajtónál állván azt mondja, - de úgy kell [...] Istenit, ő is igy bánt az én bátyámmal. Az asszonyság el kezdett könyörögni, ne törjenek öszve, öreg ember vagyok, nincs nékem pénzem, mert, ha valami kis pénz került, mindjárt földet vettem rajta. Ezzel abbahagyták, - a kis szolgálólányt az ágy alól kihúzták, és a konyhába Bereczk mellé lefektették. Bereczknek egy nekiesett, a kast róla a kislányra lökték, többen lehajoltak, megnézték, hogy van, de minthogy a vér fejéből folytonosan folydogált, arca ezalatt a vértől béaludt, inge lajbija csupa vér volt - nem ütötték - hanem égy a lába közé vette, lajbiját elöl leszakasztotta, testit megtapogatva belül az ingén; a kismándli levételével felforditóttá, s igy 48
