A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: A körtöltésen túl ott a nagy világ
csövek, sínek, váltók szédítő rendszerében a bűzben, füstben és gőzben, a mindenfelől felénk-robbanó sokféle hang lökdösésében elveszítettük biztonságérzésünket. Gyámoltalanokká váltunk. Mintha a görög regevilágbeli labirintus kellős közepébe, Ariadne fonál nélkül dobott volna bele valami varázslatot. Ilyen lelkiállapotban bizony még vezetés nyomán is nehéz volt követnünk az üzemterv vezérfonalait a gyár részletekkel zsúfolt, bonyolult munkaszövetében. A kohászaton a vas kiolvasztásán kellett kezdenünk. Itt mindjárt sok látnivaló rohant meg. Egyik helyen rozsdaszínű száz meg száztonnás kupacban a Rudabányán fejtett barnavasérc s mellette még nagyobb garmadában a vaskohászat segédanyaga, a koksz várakozott. A pogányvilág áldozati barmai várhatták így tüzhalálukat. A másik oldalon egymás mellett toronymagas olvasztókemencék, kohók sorakoztak, mint óriási karnélküli hidrák. Néhány lépésnyire merész pályalejtőn csillék hordták a magasba a vasércet, a kokszot és a salakképző anyagokat. Ott fenn önműködőn megbillentek és beöntötték a hatalmas ételadagokat az egyik kohó megnyitott szájába. A feltátott száj, mint száz sárkány egybeszakadt torka, harsogó bőgéssel ijesztő lángkévét lövelt fel az égre. Borzalmas látvány volt a szörnyetegnek ez az etetése. A kohók alján vastagfalú csöveken több száz lóerős nyomás forró levegőt erőszakolt a kohók belsejébe. Mesterséges légzése volt ez azoknak a szörnyetegeknek. Odább már nyugodt emésztésüket láttuk. Vaslemezekkel fedett s tűzálló téglával bélelt üregeik úgy viselkedtek, mint óriási gyomrok. A koksz, a salakképző anyagok és a befujtatott levegő oxigénje a bomlások és egyesülések folyamataival emésztették ki a vasércből a vasat... Elindultunk vezetőnk nyomán, hogy végighaladjunk a vas itteni élettörténetén. A vas ugyanis, amint a kohóból kijut, még csak nyersvas. Amint a gyermekből a nevelés alakítja lelki-testi ráhatásokkal az életbe kilépő ifjút, úgy idomítja a gyár, különböző technikai eljárásokkal, a vas megjelenését és természetét. Ennek a gyári nevelésnek épp úgy megvannak a maga tervei, eszközei, módszerei, sőt a maga apróbb fogásai is, mint az emberi test és lélek alakításának... A tűz rettentő hatalma sugárzik szét itt mindenen. Rabul ejti az embert, mert őserőnek mutatkozik, mint a világok születésében, mint a Napban, mint a vulkánok lávájában. Itt a tűztenger partján megértjük a görög lelket, mely a tüzet a Prometheus mitosban az égből származtatja, megértjük az ó-testamentumi jelenést, amely Mózesnak égő csipkebokor lángjában mutatta meg az Istent. Megértjük a pünkösdi Szent-léleknek kettős tüzes nyelvek alakjában való alászállását, megértjük a primitív népek tűzimádó kultuszát és megértjük a mi költőnk Tompa Mihályt, mikor »A tűz szelleméiben pogány ódát ír a tűz isteni voltáról »A tűz az isten, ő az őserő, / Övé a világ...«. A mintákban lehűlt vastuskókat azután végigkísértük hosszú, bonyolult, sokágú pályájukon a borzalmas élményeinkben. Óriási munkacsarnokokon haladtunk át ezerféle mozgás, hang és veszély hullámverés közt. A munkacsarnokok gigászi arányai Madách falanszterének víziójába ragadtak. A benn uralkodó különös élet, a géptechnika őrült dübörgése azt az érzést erőszakolta ránk, hogy Hephaistosnak, a görög világ sánta istenének, modernné alakított műhelyében járunk, hol a kyklopsok pörölye alatt az istenek és félistenek fegyverzete készül. És kísértett egy másik látomás is, az, hogy a modern, hatalmas gépekben, a tüzet okádó kemencetorkokban, szörnyű hengerállkapcsokban, rettentő karmú emelőkben kihalt ősvilági szörnyek támadtak föl acéllá vált csontrendszerekkel. A víznyomás, gőz, gázok, elektromosság és elektromágnesség a végzetnek, a fátumnak borzalmas kényszerével lendítették munkára a gépszömyetegeket... 383
