A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről
Feljelentések Három évtizedes igazgatóságom alatt egyszer jelentettek fel a Művelődésügyi Minisztériumba. T. L. szentesi festőművésznek az Őszi Tárlatra beküldött müveit a zsűri nem fogadta el. A megsértődött művész azt írta a feljelentésében, hogy ez azért történhetett meg, mert a múzeumigazgató leitatta a zsüribizottság tagjait. A minisztériumból felhívtak, hogy is történt ez? Rendkívül könnyű helyzetben voltam, mert mikor a megyei pártbizottság képzőművészeti felelőse, Forgó Pál a bírálat megkezdése előtti gyülekezéskor belépett a szobámba, az első mondata az volt, hogy miért olyan szűkén mérem az italt? Az asztalon ugyanis egy jó félig telt félliteres pálinkásüveg állt, és voltunk rá vagy 8-an, 10-en. Én csak annyit mondtam: Majd ha bővebb lesz a reprezentációs keretünk, akkor teltebb lesz az üveg is. Jelentésem elfogadást nyert, ezzel a feljelentés is elintéződött. A második feljelentés nem igazgatói, hanem zsűritagi minőségemben érintett. Koszta Rozáliával kettőnket bízott meg a lektorátus Bessenyei Antal szarvasi festőművész, óvónőképző-intézeti tanár egyéni kiállítási anyagának elbírálásával. Külön müteremháza volt a Körös-parton. Bementünk a műterembe, körbenéztünk és az egyik leggyengébb műre szinte egyszerre mondtuk, hogy „azt nem!”. - De hát az már reprodukálva van a katalógusban! - mondta a művész. Kiderült ugyanis, hogy már ki van nyomtatva a katalógus. Erre azt mondtuk, hogy akkor legyen valamennyi kiállítva, és hozzákezdtünk az árazáshoz. Ekkor bejött a művész neje, és hallva az árakat, elkezdte sorolni, hogy milyen drága a festék, a vászon, a keret, az ecset... Mondtuk, hogy tájékozottak vagyunk a szakmai árakról. Folytattuk a müvek árazását, de a nej minden egyes műnél kifogásolta az általunk megállapított összeget. Ekkor azt mondtuk a művésznek, hogy ha nem hagy bennünket nyugton dolgozni a feleség, akkor mi el is megyünk. Erre nagy dérrel-dúrral elvonult a feleség, és kivitte az asztalra készített kávét és aprósüteményt. A bírálati jegyzőkönyv aláírása után baráti tanácsként azt javasoltam Bessenyei művész úrnak, hogy a rendszeres évenkénti kiállítás helyett a minőség érdekében nem kellene-e ritkítani a bemutatkozásokat. Nos, ez lett a minisztériumi feljelentés, panasz tárgya. A művész azt írta, hogy most van alkotói pályája csúcsán, és mi most akarjuk korlátozni az ő kiállításait. A tárca a miniszter (Pozsgay Imre) aláírásával írásban kért tájékoztatást az ügyről. A megyei tanácsnál a miniszteri aláírástól nagyon megijedtek. Én nyugtattam őket, és vállaltam, hogy megfogalmazom a választ. Ebben megírtam, hogy nem is kellett volna tulajdonképpen engedélyezni a kiállítást, mert a katalógus elkészítésével a művész kényszerhelyzetbe hozta a zsűrit. A feleség pedig akadályozta a munkánkat, és csak baráti tanácsként javasoltuk a kiállítások ritkítását. További levelezés nem történt, így a minisztérium tájékoztató jelentésünket elfogadta. 237
