A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről

Vecsési Sándor és a rend őre

Vccsési Sándor festőművész 1956 telén beutaltként a Virág utcai müvésztelep lakója volt. Séta közben meglátta a szovjet emlékmű szobor nélküli talapzatát. (A forradalmi események során ledöntötték a szobrot.) Gondolta, megörökíti a szokatlan látványt. A népkert szélénél letelepedve, hozzá is fogott a talapzat rajzolásához. Észrevette, hogy egy rendőr egyre közelebb köröz felé, majd mellé lépve kemény, határozott hangon intézte Vecsésihez a kérdést: „Iparigazolvány van?!”. Sándor gondolta, hogy a Művészeti Alap tagsági igazolványával majdcsak igazolja magát. Elővette a levéltárcáját, és kotorászás közben láthatóan a felszínre került tartalékos tiszti igazolványa is. Ezt meglátva a rend őre, tisztelgésre lendítette a kezét, és „Köszönöm elvtárs!” — búcsúszavak kíséretében eltávozott. így mentette meg a véletlen Sándort az iparigazolvány hiánya miatti további eljárástól.

Csikós András festőművészről

Ugyanaz a Marton kőműves építette Csikós András és a Fejér Csaba házát. András csak annyit mondott a mesternek, adja a kulcsot és a számlát, azután elutazott valahova. Én, mikor arra jártam, és 5-6 sörösüveget láttam az épülő emeletes ház földszinti ablakában, mondtam magamban: „Dolgoznak a kőművesek!”. Csabánál azonban a két asszony, a nej és az anyós gyakran megjelentek az építkezéseken, néztek és kérdezgettek, mi mennyibe kerül, jó-e a minőség stb. Mielőtt befejeződött volna az építkezés, András mégis hazajött, és kíváncsisága csak elvitte az épülő házához. Marton mester arra kérte, hogy amíg be nem fejeződik az építkezés, lehetőleg ne házasodjon meg. András alaposan eleget tett a kérésnek, s még túl is teljesítette a kérést, mert haláláig magányos maradt.

A Gosztonyi utcai bérelt mütermes lakásnál a szomszédja a szép szobrásznö, Gera Katalin volt. Katalin-nap estéjére Andrást és engem is meghívott vacsorára a művésznő. Mikor odaértünk, a férjén kívül ott volt a háziasszony barátnője, egy igen csinos szegedi építésznő. Vacsora után jóval egyszer csak hallom, hogy a szobrásznő azt súgta barátnőjének: „majd azt mondjuk, hogy lekésted a buszt”, így is történt, közölte Gera Katalin Andrással, hogy Klári lekéste a buszt, és majd nála fog aludni. András szinte megrettenve tiltakozott: - „Nem lehet, most vittem el az ágyneműt a patyolatba!” - így aztán az építésznő egy tábori ágyon aludt a szobrászműteremben.

András amellett, hogy művész volt és gazdag, mint említettem, magányosan élt. Egyszer, úgy 35 éves kora körül, valami alkalomból, valószínűleg névnapján többen voltunk nála, és valaki felvetette, hogy meg kéne már házasodni, András! Mire ő: „Kérlek, teljességgel elképzelhetetlen a számomra egy idegen nő a lakásban”.

236