A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről

idejét kint töltötte a szélmalomban, illetőleg a mellette lévő molnárházban. Az utóbbit észak felöl megtoldotta egy szerény méretű műteremmel is. Nyaranta kulturális események helyszíne volt a malom földszintje. Zenei rendezvények, előadó „délutánok” egyaránt szerepeltek a programban. Sőt, egy alkalommal egy korán elhunyt, reménytelenül, de életre-szólóan érintetten szerelmes leány naplóját olvasták fel. Megrázó, de egyben viszolyogtató élmény is volt a magánszférának ez a legszemélyesebb, teljesen őszinte feltárása. Persze, ezek az alkalmak a szellemiek mellett testi örömökkel (pörkölt, bor) is vegyültek.

Művészetével kapcsolatos véleményemet megírtam több kiállítási katalógusában, legbővebben a 2001-es, 70. éve alkalmából a Tornyai János Múzeumban rendezett tárlatához kapcsolódóban. Itt a sors különös „alakításáról” kívánok említést tenni. Képzőművészeti főiskolai ismeretség, és ennél talán valamivel több is fűzte a festőművészt bizonyos Edinához. (Mint később Ferenc elárulta, lengyel származású Hovorkovszkij volt az illető, akkor modellt álló hölgy.) Edina kikerült Franciaországba, és férjhez ment egy nizzai fogorvoshoz, bizonyos Huismann doktorhoz, és szült, nevelt négy gyermeket is. A megszakadt kapcsolat akkor támadt fel újra, amikor 1965-ben Vásárhely és a Nizzától nem messze lévő Vallauris közt testvérvárosi kapcsolat jött létre. Edina ugyanis eljött a kiállításokra, sőt, egyszer tolmácsolta is az én megnyitómat. Az itteni találkozás után eljött Magyarországra Ferihez a malomba, és elhozta gyermekeit is. Az idő gyorsan múlt. Feri leánya és Edina négy gyermeke közül az egyik fiú egymásba szerettek, összeházasodtak, és Szalay Ferenc boldog nagyapa lett. Leánya, miután a vő valamilyen multinacionális cég alkalmazottja, jelenleg éppen Venezuelában él. így valósult meg az az utódokban, ami az elődökben nem jött létre.

Művészeti-esztétikai kérdésekben egyetértettem Ferivel. A művészek szervezési kérdéseiben viszont volt különbség véleményünk között. „Csak minél kevesebb gyűlést!” - mondogatta Ferenc. Azt hiszem, a szövetségből is kimaradt, mert nem fizette a tagdíjat. Az Alapból nem hiszem, hogy kilépett volna, mert akkor elesik a „nyugdíj-segély”-től. Nem lett tagja még az olyan, eszmeiségével azonos célok szolgálatában létrejött és barátja, Kurucz D. István által alapított közösségnek sem, mint a Mednyánszky Társaság. A legutóbbi kiállítása után, amelynek a katalógus-bevezetőjét és nyitó szövegét is én abszolváltam, kaptam tőle egy birsalmás kerti képet. A kerti környezet sokféle zöldjéből kivillan a két gyümölcs élénksárgája. Ezen túl még egy Szalay-festmény van a birtokomban, ennek azonban külön története van. Az OTP-nél a számlámat kezelő kedves könyvelőnő kb. 3 éve azt mondta, hogy felújította a lakását, és kellene oda egy festmény. Ajánljak valakit. Mondtam, hogy itt a legnevesebb jelenleg Szalay Ferenc. Ezentúl még hozzátette, hogy virágcsendélet kellene neki, és kérdezte, hogy körülbelül mennyibe kerül. Én 50 ezret mondtam, és nem lepődött meg. Megbízott az ügylet lebonyolításával. Tudtam, hogy Ferencnek nem kedveltje ez a műfaj, de azt is feltételeztem, hogy meg tudja csinálni. Szóltam is neki, hozzátéve, hogy a dolog nem nagyon sürgős. Elvállalta. Többször mondtam találkozásainkkor, hogy most már időszerű lenne a mű. ígéreteket kaptam,

231