A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről

képet nem. Végre azonban azt mondtam Ferinek, felejtsük el az egészet, majd közlöm a hölggyel, hogy nagyon el vagy foglalva. Ferenc azt mondta, nem akarlak cserbenhagyni. Nincs semmi cserbenhagyás - a körülményeid változtak, nem tartozol közelebbi magyarázattal a hölgynek. Ebben maradtunk. Azután - lássunk csodát - három nap múlva megjelent Ferenc, hóna alatt a csendélettel, mely diagonális elrendezésben három rózsaszín gerbcrát ábrázolt. Én örültem, mert unikális műnek tartottam az alkotó egész életművében ezt a virágcsendéletet. Még aznap elvittem, és egy üres irodában át akartam adni a megrendelőnek, aki szabadkozva közölte, hogy vízszintes, hosszúkás műre gondolt, amelyet a hálószobában, az ágyvégek fölé kíván elhelyezni. (Gondoltam, mint a múlt század tízes éveiben a Krisztus az olajfák hegyén című, nagy számban készített olaj- nyomatokat szokták volt!) De szegénykém, ö nem mondta, hogy vízszintes képet óhajt, amit virágfrízként éppen meg lehet oldani. Mikor látta a képet, eléggé kétségbe volt esve. Én elég sokszor nyaggattam Ferencet az alkotásra, kényelmetlen lett volna visszaadnom a müvet, ehelyett az egyszerűség kedvéért megvásároltam ötezer forintot lealkudva, mert nem volt bekeretezve. Ferenc meg sem tudta, hogy az enyém lett a három gerbera.

Egyszer együtt kimentünk, és megmutatta szívesen vállalt feladatát, a Hódtavi-csata emlékművének freskóját, a Szegedre vezető 47-es út melletti, Csete György által tervezett jurta palástjának belsejében. Szomorúan hallottam később, hogy a kőműves nem jó maltert vitt a falra, és az egész freskó megsemmisült. Ettől Ferencnek elment a kedve az újrafestéstől, s jelenleg befejezetlenül áll a nevezetes emlékmű.

Nagy hiba lenne, ha a malom kapcsán nem esnék szó a tulajdonosról, Késmárki Imre bácsiról. (Nekünk akkor bácsi volt.) Alacsony, élénk mozgású, sajátos, kissé rekedtes, akcentussal beszélő idősebb férfi volt. Mi Ferivel nagyon jól megértettük és szórakoztatónak találtuk Imre bácsit. Volt valami belső elégedettség-kisugárzása, jól érezhető volt, hogy elégedett a helyzetével, és nem veszi komolyan a világ dolgait, elfogadja azokat olyannak, amilyenek. Olykor még derült is mindazon, ami szűkre szabott környezetében történt. Kimentem Imre bácsi temetésére is, amelyre a mártélyi, város felőli temetőben került sor. A vasúti menetrendek szerint a 9 órás temetési szertartás befejezése után 2 óra múlva indult volna a vonat Vásárhely felé. Jól fel voltam öltözve, így a jó hideg, de tiszta levegőjű januárban gyalog elindultam hazafelé. Mikor a vonat indult, akkorra haza is értem. Visszagondolva még ma is élénken emlékezem a tiszta, kicsit éles levegő jó érzésű belégzésére, tüdő-átszellőztető, tisztító jó közérzettel járó hatására.

így él bennem Szalay Ferenc szerény, halk és 70 éves kora után is fiatalos, karcsú, mosolygó szemű egyénisége.

232