A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről

EMLÉKFORGÁCSOK A VÁSÁRHELYI MŰVÉSZÉLETRŐL*

Kurucz D. Istvánról

Néhányszor, mikor megfordultam náluk, 8-10 főnyi meghívottat láttak vendégül. Voltak köztük müvészkollégák, valamint néhány állami és pártvezető is. A vacsoramenü specialitása egyebek mellett a híres hideg disznópaprikás volt. És persze italok, de a hideg disznópaprikásról, mint specialitásról lett híres a Kuruczék konyhája. Az állami vezetés elég gyakran ajándékozott „hungarikum”- ként alföldi témájú Kurucz-festményeket. Egyszer a tv-híradóban Kekkonen finn államelnököt hivatali szobájában mutatta be az operatőr, és az elnök háta mögött a szoba falán örömmel fedeztem fel a vásárhelyi tájat Kurucz megjelenítésében.

Egyébként a vásárhelyi munkásszármazású (nyomdász apa) festőművész kitűnő érzékkel vásárolt értékes műtárgyakat. Olasz reneszánsz szekrény mértéktartó faragással, és ugyancsak reneszánsz láda szinte teljesen ép figuratív festéssel, barokk porcelán kandalló és sok darabos fegyvergyűjtemény volt látható a műtermében. Legutolsó emlékem kedves barátomról 1996. október 23-ához kötődik. Előzőleg a gödöllői egyetemen mutattuk be az OMÉK keretében a Kurucz-festményeket. Ezután a fővárosba terveztük menetelünket, budapesti kiállításáról tárgyalni. Erre azonban már nem került sor, mert október 23-án éjszaka örökre elaludt.

Nagy távlatból eszembe jut még egy történésünk. 1944 telén Kurucz már komolyan részt vett a közéletben, és át kellett mennie Szegedre, az ottani Magyar Kommunista Párt-vezetéssel történő megbeszélésre. Sikerült neki egy városi kordét megszerezni az utazáshoz. Ezt a Vásárhelyhez közelebb eső Tisza- töltés melletti tanyán hagytuk, mert a folyó már be volt fagyva, és gyalog kellett rajta átmennünk, hisz sem híd, sem komp nem közlekedett ekkor. Sikeresen átkeltünk, István a tárgyalást elintézte, és jöttünk vissza délután 4 óra előtt. Gyönyörű naplemente volt ekkor, és én megálltam a Tisza jegén, odafordulva Istvánhoz: - Nézd, milyen gyönyörű a naplemente! - Válasza gyorsan és elég indulatosan jött: - Te őrült! Ne állj meg, mert akkor az egész testsúlyod ránehezedik a jégre, és be fogunk szakadni a Tiszába! Ezután én is gyorsabban szedtem lábaimat, és szerencsésen átkeltünk a folyón, majd az István által irányított kordéval hazakocogtunk Vásárhelyre. A történés azonban mind a mai napig élénken megmaradt emlékezetemben.

Dömötör János élete utolsó időszakában „mondta tollba” itt olvasható visszaemlékezéseit a Németh László Városi Könyvtárban. A kiadatlan szöveg megjelentetéséhez nyújtott segítségükért ezúton mondunk köszönetét a könyvtár munkatársainak: Fülöpné Rákos Évának és Borús Gábornak, valamint a család engedélyét megadó Dömötör Mihálynak - a szerk.

229