A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - FÖLDESI FERENC: A vásárhelyi kőműves (1900-1970)
nem volt nedvszívó. Faanyag kevesebb kellett, és 20°-tól 90°-ig bármilyen meredekség!! lehetett a tető. Szerszám persze több kellett hozzá, ezért nem fült különösképpen a foga a kőművesnek a palázáshoz. A mesterek szervezkedési, egyben széles jogkörrel fölruházott társulata az Ipartestület volt. (Szentesi utcai székháza később Tiszti klub, mára a lepusztulás szomorú látványa.) Az Ipartestületbe beletartoztak minden mesterség önálló iparosai. Éves vezetőségi beszámolójuk egy-egy gondosan összeállított tanulmány. Ezekből az utolsóból, az 1944. évről szólóból idézzük föl az akkori időkben legfontosabb adatokat: „Testületünk irodájához 1164 ügydarab érkezett, és ez az 1164 ügydarab el is intéztetett. [...] Testületünknél segéd bejelentés történt 747, kijelentés 911 esetben. Segédek létszáma az 1944. év december 31-én 731 volt, akik közül a faiparhoz 84, az élelmezési iparhoz 83, vasiparhoz 95, az építőiparhoz 52, bőriparhoz 113, a textiliparhoz 139 és a vegyesiparhoz 195-en tartoztak. [...] Taglétszámunk 1944. december 31-én 1758 volt, akik közül a faiparhoz 162, az élelmezési iparhoz 169, a vasiparhoz 230, az építőiparhoz 131, a bőriparhoz 326, a textiliparhoz 271 és a vegyes iparhoz 550 tartozik. Új iparjogosítvány váltatott 42 esetben, iparát megszüntette 47, iparát szüneteltette 12 és a szüneteltetett iparát újrakezdte 2.” A „száraz” számok - ahogy a jelentésíró is nevezi - hü képet adnak az „új világ” előtti iparszerkezetünkről. Mielőtt az utolsó és szomorú fejezetbe kezdenénk, informatívnak véljük egy véletlenül fönnmaradt szavazatszámlálás eredményét ceruzával a nevek mellé író ipartestületi vezetőségválasztás szavazólapját, ma is jól olvasható formában, a Dura-nyomda szedési formája szerint. (Ld. 3. sz. melléklet) Érdekesség: a szavazatszám csak az elnök, alelnökök, ügyész és az elöljárósági rendes tagok nevénél van mellé írva. A többi tisztség láthatólag nem hozta lázba a tagságot. De a főtisztségek sem különösen: a legalacsonyabb szavazat- szám 323, a legnagyobb 356, s legtöbb a 350-nel kezdődő dekádban van. Ez a dokumentum azért is becses, mert a szakosztályok visszatükrözik a város akkori iparszerkezetét. Pontosabban a kézműiparét, hiszen hol vannak itt a gőzmalmo- sok és a téglagyárosok, na meg Kokron József és fiai? Az meg talányos, hogy hová lettek a tímárok meg a szappanfőzők, akik közül jó páran még a háború után is talpon maradtak egy darabig (pl. Kamocsai úr a Holló utcában). Akárhogy is volt, ennek a világnak befellegzett, és jött az Agónia Nem egyetlen huszáros rohammal, hanem lassú fojtogatással végeztek a vásárhelyi iparos társadalommal. De nem csak velük: a kőműves segéd is gyanús alak volt a Hájfejü szemében, ha földje is volt: ő volt a „kétlaki”. Márpedig Vásárhelyen csak az számított embernek, akinek földje volt. Még a szegény tanítók is arra törekedtek, hogy gazdalányt vegyenek el. Az urak sem irtóztak a „monokultúrától”, legyenek bár főtisztviselők, főrendőrök, főorvosok, főtanárok - a föld adott pecsétet a szép hangzású beosztási kinevezésre. 150
