A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - FÖLDESI FERENC: A vásárhelyi kőműves (1900-1970)
Az építőipar virágzása vagy pangása máig levelibékája a gazdasági meteorológiának. A „vas és acél” országában meg a „kulturális forradalomban” gyár, kultúrház, laktanya még csak-csak, de ki épített már gazdaházat? Kuláklista. Új a nóta: „Valamikor nem gondoltam, / Hogy a tervek végén meztelenül járok, / Valamikor nem gondoltam, / hogy én önként mindent fölajánlok...”. Eltűnt csöndben, halkan az „utcahosszás” és a „véggel az utcára” gazdaházak építése, na meg a „száraz bejárásosoké”, ahol a födém fölötti ajtón csigával húzták föl a padlásra a gabonát, nem kellett a grádicson cipelni az 50-80 kg-os búzászsákokat. (Az „utcahosszás”, meg a „véggel az utcára” nem esztétikai, hanem teleknagyság függvénye volt. Ahogy bővült a város, egyre több lett az osztott telek, a „féltelkes” ház.) Az iparosok sorba szabadultak meg az „önállóságtól”. A kőműves segédeknek még volt feladatuk, ha már nem is a régi: Janáki István tervei szerint pl. - persze vállalati alkalmazottként - fölépítették a Petőfi Művelődési Házat. Meg a csempés WC-t a Kossuth téren. És még sok minden mást. Ám a szakma rohamosan hanyatlott. A régiek nyugdíjba mentek, újnak pedig csak végkeservében ment egy fiú. Katona Lajosék sokat panaszkodtak, hogy kőművesnek csak a 8 általánost éppen hogy átbukdácsoltak jelentkeznek. A házépítés, mikor már mód nyílt rá, szokatlan formájú házakat produkált. Eltűnt a nyeregtető, beborították az országot, különösen a falukat, a sátortetős házak, előttük a vasrács kerítéssel. Megvolt persze ennek is a gazdasági racionalitása, hiszen jobb lett a térkihasználás, lett már fürdőszoba, angol WC is, csak éppen az ország képe uniformizálódott. Aztán jöttek a típustervek, jöttek a félig előre gyártott és előre gyártott elemek, végül betette a kaput a házgyárak korszaka, amely ugyan sok embernek civilizált lakást adott, ám a kőművest összeszerelővé degradálta. Hol van ma már olyan vásárhelyi kőműves, aki igazán tud falat rakni, és nem fogna ki rajta olyan falazás sem, amilyent a Sándy Gyula-tervezte újgimnázium boltívei megköveteltek? De ne siránkozzunk! Igaz, hogy a bevásárló központokhoz már tervezők sem kellenek, nemhogy igazi kőművesek, ám csak maradt még néhány igényes ember ebben a kisded országban, és talán maradt vásárhelyi kőműves is, aki képes elődei nyomdokába lépni. „Fluctuat nec mergitur” (Hányódik, mégsem süllyed el), Párizs városának ez a jelmondata talán erőt adhat mindazoknak, akik méltók akarnak lenni őseik, a vásárhelyi kőművesek példájához. Köszönet és hála A szerzői illemtudás itt találkozik az erős gyökerű hálaérzettel. Ezért hát egy ilyen szerző, aki laikus lévén segítők nélkül sosem lett volna képes ezt a néhány oldalt összehozni, először is fejet hajt a vásárhelyi földben nyugvó Albert Ferenc építészmérnök, Földesi Lajos és Imre János kőműves segédek és Kóti Lajos kőműves mester emléke előtt, megköszönve egykori elbeszéléseiket. Köszöni továbbá Földesi Lajos Ernő és Mészáros János adatközléseit, útbaigazításait, valamint levéltárunk munkatársainak szíves segítségét. 151
