A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
TANULMÁNYOK - TALMACSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói - II. rész
A háborúban francia hadifogságba esett, ahol az éhhalál szélére került. Csonttá-bőrré lesoványodott, de hazakerülése után folytatta tanulmányait, és 1946-ban végezte el a főiskolát. 1946 szeptemberétől tanított a gimnáziumban, ahol igyekezett felszámolni a mostoha viszonyokat: a gyerekekkel közösen futópályát, korcsolyapályát és kosárlabdapályát épített. A tanulók lelkesedtek érte. Óráit a könnyed óravezetés, a felszabadultság jellemezte. A hivatalos tanár-diák viszony helyett baráti közvetlenséggel közelített tanítványaihoz. Azonnal elkezdte a városunkban addig ismeretlen kosárlabdázás népszerűsítését. 1947. január 24-én mindkét városi napilapban hosszan ismertette a sportág erényeit, és edzései látogatására bíztatta a fiatalokat. Csapatot szervezett, ő lett a szertáros, az edző és a csapatkapitány. Ekkor tanulta meg a kosárlabdázást, együtt nőtt fel az együttessel. Akik látták játszani, elsősorban gyorsaságára és hatalmas akaraterejére emlékeznek. Úgy futott, mint a nyúl, egymás után dobta a ziccereket. Alacsony termete miatt távolról is sűrűn vállalkozott dobásokra, alulról két kézzel elengedett dobásai - a közönség legnagyobb örömére - gyakran találtak a gyűrűbe. Csapata legjobb pontszerzőjeként 1950-ben 248, 1951-ben 194 pontot gyűjtött, ami abban a korban nagyon jó teljesítménynek számított. 1962-ig volt aktív játékos. A fiatal tanárért rajongtak tanítványai, így nem esett nehezükre, amikor né- hányuknak szelíd erőszakkal kijelentette: „holnap pedig gyüssz kosárlabdázni”. Közülük került ki Bencze János, Gabányi László, Fekete István, és azok több százan, akik a vásárhelyi kosárlabdázást évtizedeken át reprezentálták. Sportolói legnagyobb értékének egyöntetűen azt tartották, hogy fanatizálta őket. „Fiam, ha folköltelek, oszt mutatok egy kosárlabdát, akkor így csinálsz, hogy ...” aranyköpése máig fennmaradt kosaraskörökben. A fizikai erőnlétre mindig nagy hangsúlyt fektetett, ez volt az alapja annak, hogy csapatai kiválóan védekeztek. Akarásban, küzdőszellemben pedig játékosként és edzőként sem lehetett felülmúlni. Középiskolás csapataival sikert sikerre halmozott. Többször bekerültek a középiskolás bajnokság országos döntőibe, 1952-ben az igen előkelő 2. helyet szerezték meg nagyhírű iskolák legyőzésével. Balogh Imrét soha nem hozták zavarba, hogy körülményei, edzéslehetőségei meg sem közelítették a pesti iskolákét. Egyik legismertebb tanítványa, Bencze János mesélte: Nagyon sok búzatermés volt abban az évben a határban, és a gimnázium tornaterme az ablakok magasságáig tele volt vele. De hát edzeni is kellett volna. Imsi kitalálta, hogy két oldalról egy csapást csináljunk a búzában a palánk felé, és ziccert dobjunk. Az egyik oldalon mentünk, a másikon meg a társunk futott a lepattanóért. Mást nem tudtunk csinálni, de edzettünk akkor is, mert kosárlabdázni kellett.1 Játékosaiért mindent vállalt. Mikor megtudta, hogy valamelyik kosárlabdás nem képességei szerint tanul, felhívta szobájába, és a meggyőzés széles skáláját 1 BENCZE János visszaemlékezése, Elhangzott 2006. november 4-én, a vásárhelyi kosárlabdázás 60 éves évfordulóján rendezett beszélgetésen. 183
