A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - PRESZTÓCZKI ZOLTÁN: Pap János nemzetgyűlési képviselő élete és munkássága

paróház közelében 3 hold földje és 4 hold bérlete van, figyelemmel vettem a kérdés elbírálásánál azt is, hogy a mérnöki hivatal vezetőjének9 10 11 véleménye sze­rint a reá bízott útszakaszt rendesen karban tartja.10 1945-ben Magyary István volt városi útbiztos, Pap János egykori közvetlen felettese igazolása és állásába való visszahelyezése iránti kérelmében így emlékezett: [...] Hivatali főnökeim közül Mérai Sándor, Budai László azt mondották, hogy az útőröket nagyon libe­rálisan kezelem, ha ők vannak az én helyzetemben, minden héten egy útört él­csapatnak - én erre kapható soha nem voltam. Reich Ede főtanácsos Papp János és Koczka [József] útőröket 1929. május 1-jén nem akarta véglegesíteni. Ki­használtam az alkalmat - tekintettel arra, hogy 4-5 gyermekes családapák vol­tak főnököm távolléte alatt mind a kettőt véglegesítettem, amiért dorgálásban részesültem.11 Néhány év elteltével megszervezte az Útkaparók Országos Egyesületét, ahol az alelnökségig vitte, valamint az Utőr című lapot is szerkesztette. Ebben az időszakban ismerkedett meg többek között a közgyűlés szociáldemokrata képvi­selőivel, így Karácsonyi Ferenccel is. A szociáldemokrata pártnak 1927—1928-ig tagja volt, de itt érdemi politikai tevékenységet nem fejtett ki. 1944. augusztus 1- jén nyugdíjazták, ezt követően további földet bérelt gazdálkodás céljára. A város felszabadulása után a Bereczk-palotában a földmunkás szakszerve­zet egyik alapítója és szervezője. Ekkortájt kezdtek a politikai pártok is szerve­ződni, egymással versengve. Pap János így emlékezett néhány éves politikusi karrierjének kezdetére: ... 1944 őszén a város felszabadulása után még Kecske­métnél dörögtek az ágyúk, a Bereczk palotába(n) megalakult a földmunkás szak- szervezet. Már agitáltam a kisbérlők között, hogy lépjenek be és közös erővel védekezzünk a kizsákmányoló bérbe adók ellen. Majd amikor a komfinunista) pártba be akartam lépni, Karácsonyi Ferenc [javasolta] szó szerint idézem sza­vait: »János, tudjuk, hogy velünk vagy, azt javasolhatom, lépjél be a paraszt­pártba, mint kisbérlő, fogd össze a kisbérlőket, és azok a kisgazdapártból mind átmennek a parasztpártba, attól nem félnek.« Úgy is lett, a Kaszap utca sarkán találkoztunk, visszafordultam és 5perc múlva be voltam iratkozva.'2 1945. ápri­lis 2-án lépett be a Nemzeti Parasztpártba, melynek helyi elnökévé, szeptember 1-jén járási titkárává választották. Ez év június 21-től az NPP képviseletében a városi Nemzeti Bizottság tagjaként dolgozott öt hónapig, de itt a jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem végzett érdemi munkát. Miután bekerült a Nemzetgyűlés­be, a Nemzeti Bizottságban Antal János foglalta el a helyét.13 9 Mérai Sándorról van szó. 10 CSML HL Hódmezővásárhely Város Polgármesteri Hivatalának iratai, n. 463/1940. 11 Uo. Hódmezővásárhelyi Nemzeti Bizottság iratai (a továbbiakban: NB ir.), 423/1945. 12 Uo. Pap J. ir. Hivatalos iratok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, visszaemlékezé­sek, 1921—1972; Pap János kézzel írt önéletrajza. 4. 13 Uo. NB ir. Az 1945. évi ülések jegyzőkönyvei. 156

Next

/
Oldalképek
Tartalom