A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - PRESZTÓCZKI ZOLTÁN: Pap János nemzetgyűlési képviselő élete és munkássága

Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások nyomán öt politikai párt került be a törvényhozásba. A Független Kisgazdapárt abszolút többséggel nyer­te meg a voksolást, 245 helyet szerezve. A Magyar Kommunista Párt 70, a Szo­ciáldemokrata Párt 69, a Nemzeti Parasztpárt 23, a Polgári Demokrata Párt 2 mandátumhoz jutott. Rajtuk kívül még 12 személyt - politikusok, tudósok, mű­vészek - hívtak be képviselőnek. A Nemzeti Parasztpárt színeiben Pap János is a Nemzetgyűlés tagja lett. A levéltárban a Nemzetgyűlési Értesítő néhány száma, törvényjavaslatok, költségvetések, a Nemzeti Parasztpárttal kapcsolatos írások olvashatók, valamint a nemzetgyűlési képviselők lakáskönyvének hiányos pél­dánya is megtalálható.14 Itt megtudhatjuk, hogy Pap János képviselő (Csongrád- Csanád, NPP), kisbérlő, törpebirtokos fővárosi elérhetősége a VI. kerület, Teréz körút 31. sz. alatt, míg hódmezővásárhelyi címe az Andrássy u. 30. sz. alatt volt.15 Parlamenti tevékenységéről, interpellációiról, hozzászólásairól a Nemzet- gyűlési Értesítő számai adnak tanúbizonyságot.16 A Nemzetgyűlés 41. ülésén, 1946. július 24-én interpellált Molnár Erik nép­jóléti miniszterhez a hadirokkantak, özvegyek és árvák ellátása ügyében. Az interpelláció szövegét Hegyesi János17 jegyző olvasta fel: Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a rokkantak, özvegyek és árvák és a hadifogságban lévők hozzátartozói olyan kevés segélyt kapnak, hogy abból nemhogy egy hóna­pig, de még egy napig sem képesek megélni? Hajlandó-e a miniszter úr a fentiek segélye ügyében intézkedni, hogy azok a szerencsétlenek legalább a puszta ke­nyerüket meg tudják vásárolni? Ezt követően a Nemzetgyűlés elnöke, Varga Béla (FKgP) megadta a szót Pap Jánosnak, aki javasolta, hogy a munkahelyeken a B-listára került altisztek helyére a hadifogságból hazatérteket, valamint az özvegyeket, rokkantakat állítsák. Kíváncsi volt arra is, hogy a minisztérium tett- e valamilyen lépéseket a hadigondozottak ügyében, mert eddig csak a társadalmi akciókat tapasztalta. A képviselő beszéde végén javaslatot tett hadigondozó kö­zösségek felállítására a falvakban és városokban, hogy ne csak az állam viselje az ezzel járó költségeket. A vonatkozó, két világháború között hozott és 1946­14 Uo. Pap J. ir. Nyomtatványok, füzetek, 1944-1969. 15 Ua.; Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott Nemzetgyűlés képviselőinek lakás­könyve. Budapest, 1946. 35. 16 CSML HL Pap J. ir. Nyomtatványok, füzetek 1944-1969. A Nemzetgyűlés 31., 37., 38., 4L, 45., valamint 62. üléséről készült kivonatok. 17 Hegyesi János (1899-1992) útőr, gazdálkodó, politikus, író. 1944 és 1949 között a törvényhozás tagja az NPP Békés vármegyei képviselőjeként. A nemzetgyűlési ciklus­ban jegyzőként is dolgozott. Rövid ideig az NPP pártigazgatója volt. 1956-os szerepvál­lalása miatt súlyosan meghurcolták. A hatvanas évektől ismét jelenhettek meg írásai. Pap János barátjának tudhatta. A füzesgyarmati könyvtár az ő nevét viseli. Bővebb életrajzát ld. Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. nov. 29.-1947. júl. 25. Főszerk. VIDA István. Budapest, 1999. 219-221. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom