A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - SZENTI TIBOR: Hódmezővásárhely 1920-ban Trianon árnyékában

lapban: „A mozgalom a dél-amerikai Peru köztársaságba való kiván­dorlásra ingyenes utazás kilátásba helyezésével csábítja az embereket azzal, hogy ott mindenki nagy jólétben él és magas munkabérek mel­lett talál foglalkozást”.15 A hirdetmény felvilágosítja az embereket, hogy rabszolgasors vár rájuk, egy a mi országunknál is szegényebb földön. A vásárhelyi és mártélyi vagonlakók helyzete az időjárás hűvösre fordulásával egyre aggasztóbbá vált. Ekkor Szalay Pál menekült álla­mi polgári iskolai tanár többek között a következőket írta: „[...] Mi most már nem a vendégszeretetre, hazafias áldozatkészségre apellá­lunk, hanem az államra, a törvényre, a mely minden bizonnyal ki fogja nékünk nyitni a nélkülözhető lakások ajtajait”.16 Budapesten, a Szabadság téren csonka országunk négy új szobrot kívánt fölállíttatni. Egyiket a vásárhelyi születésű, akkor már hírneves szobrászművészünk Pásztor János készítette el Szenvedő Erdély cím­mel. A 4 méter magas alkotást Horthy Miklós kormányzó is megtekin­tette.17 Vásárhelyen pedig az erdélyi Érmihályfalváról menekült taní­tónő, Sófalvy Izabella költeményeit rendezték sajtó alá, és 30 koroná­ért árulták.18 19 20 Dr. Soós István polgármester a helyi sajtóban ismét szót emelt a még mindig 10-12 vagonlakó család befogadásáért.17 Városunkban elindult egy naivnak tűnő mozgalom is. Mind a környező országokat, mind a békediktátumot ránk erőltető nyugati hatalmakat egyesek úgy kívánták megbüntetni, ahogy azt fél évszá­zaddal később Indiában Gandhi tette: bojkottáljuk a külföldi ipart, és magunk állítsuk elő termékeinket.70 November vége felé a napilap szerkesztőségébe be is állított egy asszony, akin minden felsőruha a maga szőtte gyapjúból készült.21 A háziipar kiterjesztésére tovább folyt a propaganda, de azzal nem számoltak, hogy míg Indiában min­15 Uo. 1920. szept. 2. Hirdetmény a Peruba kivándorlókhoz [■■■] 16 Uo. 1920. szept. 3. Nyílnak ki a lakások! 17 Uo. 1920. szept. 30. A magyar nemzet négy új szobra 18 Uo. 1920. okt. 3. A Sófalvy Izabella verses könyve 19 Uo. 1920. okt. 10. A polgármester a vásárhelyi vagonlakókért 20 Uo. 1920. okt. 19. Magunk fonjuk, szöjjiik egyszerű ruhánkat 21 Uo. 1920. nov. 20. Derék... 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom