A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - SZENTI TIBOR: Az arzénes gyilkossági per

génység is fényesen és pompával szeretik [így!] temetni? Zsarkó Sán­dor tanú: Igen, itt a szegénység is fényesen szeret temetkezni, egysze­rű iparos temetése is belekerül 60-80 f[o]r[in]tba. Czukor: De csak azok úgy-e, a kik így biztosítás által jutnak pénzhez? Zsarkó S.: Igen”.8 Párhuzamul idekívánkozik az a palóc mondás - amely a ház fényére utal -, hogy: „Hadd korogjon, csak ragyogjon!” Vásárhelyről is ismertek azok a kiterjedt rokonságot, szomszédságot, sőt még a város koldusait is vendégül látó halotti torok, amelyek a temetés költ­ségeivel együtt nem egyszer fölélték a család egész vagyonát, pedig biztosítási csalás nem húzódott meg mögöttük. Jelen perben persze jelentős összegek forogtak véreként. Palóczné Cselei Julis tanút kérdi az elnök: „Hány [biztosítási] könyvet kapott maga Varga Liditől? Tanú: 11 könyvet, de csak 6-ra vettem ki 350 forintot”.9 Varga Julcsát a Kincses temetőben kihantolták. A „bonczolás al­kalmával az exhumált hulla a feloszlásnak és rothadásnak olyan stádi­umában volt, hogy a halálnem constatálása [megállapítása] lehetetlen volt, hogy épen [így!] ezért úgy a hulla részekből, mint a koporsó deszkájából, a földből stb egyes darabok küldettek fel az országos müvegyészhez, a ki a hullarészek átvizsgálása után, határozottan ar­zén-mérgezést állapított meg”.10 11 Dobák kérdezi: „A két bors szem nagyságú arzén körülbelül milyen súllyal bírt? Balassa A.: Egyik­egyik 1010 czentigramm, tehát együtt mintegy 20 czentigramm súlyú lehetett. Dobák: Elégséges lehetett-e az a 20 czentigramm egy élet kioltására? Balassa: Már 10 czentigramm arzén elég az élet kioltásá­ra... Hevesi bíró kérdéseire Balassa előadja, hogy színre és alakra nézve a szerecsika és arzén igen keveset különbözik egymástól”." Az arzént egyébként megtörve, por alakban keverték az ételhez. Július 5-én így fogalmazott a tudósító: „Jáger Mári tudásának és ismeretének [»köszönhető«, hogy], odáig vitte e szerencsétlen embe­reket és némbereket, ahol pénzbeli üzlet mellett az emberi élet semmi 8 Uo. 1897. 8: 4. 9 Uo. 1897.9: I. 10 Uo. 1897. 9: 3. 11 IT„ 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom