A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)
TANULMÁNYOK - KR1STÓ MÁRIA: Hódmezővásárhelyi felekezeti arányok 1828 és 1890 között
KRISTÓ MÁRIA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FELEKEZETI ARÁNYOK 1828 ÉS 1890 KÖZÖTT A vallási élet mindig is óriási szerepet játszott az emberek életében. Igaz volt ez Hódmezővásárhely esetében is. A vallásügy döntő módon határozta meg az itt élők életvitelét, szokásait, műveltségét. A vásárhelyiek főként - jó termőföld lévén - a mezőgazdaságban vállaltak szerepet, tehát a lakosság java része paraszti életvitelt folytatott. Puritán, egyszerű életformájuknak megfelelő vallást választottak a reformáció idején; kálvinistákká lettek. Ezt segítette elő az a tény is, hogy e térségben tevékenykedtek olyan nagynevű prédikátorok, mint Szegedi Kis István, Kálmáncsehi Sánta Márton és Méliusz Juhász Péter.1 2 Az egyre erősödő kálvinizmuson kívül a katolikusok száma is növekedni kezdett. Ennek az volt az oka, hogy a Károlyi család az 1700-as években fokozatosan telepítette be a katolikusokat a birtokában lévő városba, vagyis Vásárhelyre, annak is lakhati és lógeri részébe." így egyre inkább gyarapodott felekezetűk. Természetesen e két felekezeten kívül evangélikus, görögkeleti, unitárius, zsidó közösségek is léteztek. Az evangélikus egyházat a Felvidékről jött iparosok alapították. 1730-ban 25 ilyen férfi hívőt tartottak számon.3 A görög- keletiek elsősorban kereskedelmi szerepet töltöttek be a város életében.4 * A zsidók élete rendkívül nehéz volt, ugyanis a városok legtöbbjében nem lakhattak, megszorítások sorozatát viselték el; a városi kereskedő és iparos polgárság - amely idegen elemekből állt -, kellemetlen versenytársat látva bennük, kiüldözte őket a városból. Egyedül a földesurak becsülték meg a zsidók szolgálatait.3 1 IMRE Mihály: A város művelődéstörténete 1848-ig = Hódmezővásárhely története 1. köt. Hódmezővásárhely, 1984. 599. 2 Csongrád vármegye. Szerk. CSÍKVÁRI Antal. Budapest, 1938. (Vármegyei Szociográfiák ; I.) 3. rész, 16. 3 Uo. 17. 4 Uo. 3 SILBERSTEIN Adolf: Hódmezővásárhelyi zsidók. Hódmezővásárhely, 1943. 5. 21