A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
NAPLÓ - Egy tengerész naplójából - Földvári László
évről nincs mit mondanom, csak azt említem meg, hogy ez idő alatt sem a hajón, sem az érintett külföldi kikötőkben egyetlen magyar szót sem volt alkalmam hallani... ” Az önkéntes év leteltével ötévi távoliét után látogatott haza szülővárosába, hogy aztán további nyolc évig ne láthass viszont. „... Tizennyolc forintos fizetéssel a Due Cognati negyvenöt éves rozoga vitorlásra kerültem, mint könnyű matróz. Bár ne kerültem volna! Télvíz idején indultunk ugyanis Triesztből Bordeaux-ba teljes dongfa rakománnyal, s utunk egy részét Trieszttől Gibraltárig, melyet manapság egy közepes gőzössel 5-6 nap alatt tesz meg a boldog halandó, nekünk négy teljes hónapig kellett járnunk. Ismétlem: vitorlás hajóról van szó, melynek érkezését a véges emberi elme megközelítőleg sem képes kiszámítani, lévén a vitorlás a szeszélyes időjárás rabszolgája... E rettenetes négy hónap folyamán kikötőt nem érintettünk, éspedig azért nem, mert kapitányom, ki parancsnoki minőségében első útját ez alkalommal tette, nem akarta reputációját az időrabló kikötőérintésekkel a hajótulajdonos előtt kockára tenni. Pedig szerettünk volna már kikötőt érinteni, mert már nemcsak élelmiszerünk, ivóvizünk, dohányunk, de mindenünk kifogyott. Az ivóvizet esővel kellett pótolnunk, mely hetekig poshadt a hordókban. Élelmiszerünket pedig a következő s igen egyszerű módon szereztük meg. Ha feltűnt egy gabonát szállító vitorlás a az időjárás megengedte, fölhangzott a vezényszó: »Könnyű matrózok csolnakra!« Én pedig mint a hajó egyetlen könnyű matróza egy-két matróz, a hadnagy és egynéhány üres zsák társaságában csolnakra szálltam. A kiszemelt hajó meglátva bennünket, bevárt »Állj!«-ra feszített vitorlával. A hadnagy ismertetvén kellemetlen helyzetünket, felkérte a kapitányt, bocsásson rendelkezésünkre némi gabonát. Mivel az előírások értelmében a kapitány szabadon rendelkezik a rakomány felett, bevezetvén az esetet a hajónaplóba, az ügy elintézettnek tekintetik. Kapitányom, ki a rettenetes hosszú út nyomása alatt, már szinte beszámíthatatlan állapotba leiedzett, nem találván elég finomnak a lisztet, haragjában nagyokat szorított a malmon. Nyögve, szó nélkül forgattam tovább, de az adódó legközelebbi pillanatban lazítottam a géJóhírét 110
