A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
NAPLÓ - Egy tengerész naplójából - Földvári László
pen. Az ekként nyert lisztből azután egy jelesebb képzettségű, sőt sokoldalú matróz tésztát gyúrván (a jó Isten bocsássa meg neki) látott el bennünket... A legnagyobb kellemetlenséget s a lelki depressziót a dohány teljes hiánya okozta. Örömmel konstatáltuk azonban, hogy kapitányunknak volt még néhány szivarja. Ezt látszott ugyanis igazolni az, hogy olykor-olykor, nagyritkán rágyújtott, ami viszont kellemes és kellemetlen érzéseket váltott ki bennem. Kellemeset, amennyiben én tudnám megszerezni a szivarvéget, s kellemetlent, ha valamelyik veié ly társ am kaparintaná meg. De azért nem desperáltunk és szívtuk dohány helyett a kifőzött tea szárított levelét, melyhez hozzáadva a szutykos pipaszár vékonyra vakart háncsát, mennyei élvezetben volt részünk. De szívtuk a molyok ellen nagymértékben használt levendula levelét is... ” Nagy Imre kis epizódokban mutatja be, hogy milyen veszéllyel teli esetek fordultak elő egy vitorlás hajó személyzetének életében. „...Meg kell küzdeni az idegrontó bizonytalansággal, mely előre nem láthatólag dobálja az egyik bizonytalan, sőt életveszélyes helyzetből a másikba az embert. Éjnek idején ágyában fetreng, pihenni azonban képtelen, mert a viharban himbálódzó hajó a pihenést megakadályozza. Majd elhangzik a »Föl a fedélzetre!« kiáltás s a következő percben már a fedélzeten van s megkapja a reá leselkedő hullámcsapást, hogy azután bőrig ázva rohanjon - ha arra kerül a sor - az árbocra. Ott fent négy-ötemeletnyi magasságban zárjon egy vihartépett vitorlát, avagy toldjon össze egy elszakadt és nélkülözhetetlen kötelet. Feladatok ezek, melyeknek megoldása halasztást nem tűr s mely sem a vihar enyhültéig, sem napkeltéig el nem halasztható, lévén itt szó úgy a hajó, mint a személyzet biztonságáról. A rettenetesen himbálódzó hajó fedélzetén fogódzás nélkül képtelen megállni az ember s a húsz-huszonöt méteres sugár arányában him- bálódzva végez életveszélyes munkát. »Egyik kezed hajódnak, másik kezed magadnak!« - mondta a közmondás, de ott a magasban igen gyakran mindkét kezét igénybe veszi a szegény matróz, sőt a fogait is kötélbe avagy vitorlába mélyeszti, hogy a végzetes repülést, a tengerbe zuhanást elkerülje, mely vihar idején s éjjel biztos halált jelen* Nem estünk kétségbe 111
