A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Az iskoláztatás kezdetei és az első iskolaépületek Hódmezővásárhelyen - Szigeti János

ismeretterjesztő fórum és zeneiskola stb. ”9 Az egyemeletes Ógimná­ziumot 1820-ban építették, majd 1882-ben bővítették. A kétemeletes főépületet - a Bethlen Gábor ref. Gimnáziumot - 1897-1898-ban készítették el Sándy Gyula tervei alapján. Az 1892/93. tanévben 340 növendéket jegyeztek be. 1913-ban 7312 tankötelest írtak össze Hódmezővásárhelyen. Ekkor már 3 belterületi és 35 külterületi iskola állami felügyelet alatt állott, akárcsak az iparos és kereskedőtanonc iskolák.10 Zsidó felekezeti iskola az 1820-as évek közepe óta létezett, de ál­landó helyiséggel nem rendelkezett. A tanítás céljára egy-egy módo­sabb hitsorsos ajánlott fel „hátulsó házat”. A régi zsidó iskola típusát a „chéder” (szoba) szóval szokták megjelölni, ugyanis ekkor még hiva­tásos tanerőt nem alkalmaztak. A tanterv és a módszerek az oktatók ösztöne szerint változott. A szentírásban járatos, héberül tudó, önként vállalkozó zsidó ember tanította az ifjakat. Szinte megszakítás nélkül, reggeltől estig, egész héten át, csakis a szentírást tanulmányozták a gyerekek. Miután 1829-ben a zsidó vallású lakosság hitközséggé szer­veződött, bő egy évtized múlva az oktatási intézményt is hatáskörükbe vonták. A hitközségi elemi iskola felállítását már korábban elhatároz­ták, de csak 1841-ben valósult meg. Alkalmas épületet béreltek, majd 1839-ben megvásárolták a Kecskeméti Sámuel-féle házat, s 1844-ben iskolát építettek. Az új iskolaépület elfoglalásával egyidejűleg az is­kolai szervezetet is korszerűsítik: hét választmányi tag felügyeli ettől kezdve az oktatást; elhatározták, hogy hivatásos főtanítót alkalmaz­nak, aki a tantervet a választmány elé terjeszti elfogadásra. 1845-től alkalmazták Stern Ignácot (Nyitra, 1820k. - Szeged, 1865), aki részletes tanítási tervet készített. A zsidó elemi népiskolá­ban a vallási ismereteken és a héber nyelven kívül előkelő helyet ka­pott a magyar, a mennyiségtan, a történelem stb. oktatása is.11 Még ugyanebben az évben alkalmazták altanítónak Reiniger Hermant. A 9 GREZSA Ferenc: Kétszázötven éves a vásárhelyi gimnázium. = Tiszatáj, 1972. szeptember. 65-74. 10 Hódmezővásárhely thj. felruházott város polgármesterének évi jelentése az 1913-ik évről. Hódmezővásárhely, 1914. 26. 11 A Hód-Mező-Vásárhelyi izr. Népiskola múltja és jelene. Értesítő az 1895- 96.-ik tanévről. írta Kemény Simon. Hódmezővásárhely, 1896. 3-23. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom