A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Az iskoláztatás kezdetei és az első iskolaépületek Hódmezővásárhelyen - Szigeti János

tanítás három osztályban folyt.12 1850-től már több képesített tanerőt foglalkoztattak.13 1874-ben a VII. kerület Nap utca 3. számú (ma Szeremlei u.) új épület Bélák János tervei alapján készült el.14 Az öt tanterem, a széles, oszlopos folyosó a 19. század második felének viszonyai között arány­lag korszerűnek számított. A tanulói létszám 160-200 között váltako­zott.15 Ismétlőiskolába a négy elemi osztályt elvégző tanulók jártak, azok, akik nem akartak továbbtanulni. Ok két évig, heti egy alkalommal továbbképzést kaptak. Az ismétlő iskolákat 1914. január 1-jétől az elemi iskolákat fenntartó felekezeteknek adták át. 1889-ben a felsőfokú leányiskolát polgári iskolává alakították át. A leánypolgári iskola a Petőfi és a Virág utca sarkán, 1902-ben elkészült egyemeletes épületbe költözött át. Már négy éve tanulhattak a polgári fiúiskolában a diákok, de önálló, új épületben csak később, 1897-ben, a Szabadság téren. A hódmezővásárhelyi rk. polgári leányiskola - közkeletű elnevezés szerint, a „zárda” - alapját 1888-ban Schuster Constantin váci püspök tette le, aki alapítványt bízott székeskáptalanjára azzal a meghagyás­sal, hogy kamataiból Hódmezővásárhelyen internátussal egybekötött polgári leányiskolát állíttasson fel. A terv megvalósítását segítette Lichtner Gáspár (1822-1884) római katolikus plébános, címzetes apát alapítványa, Lengeiné Tóth Borbála telke, gróf Károlyi Sándor ado­mánya, a város tégla és cserépben megszavazott ajándéka. A zárda alapkövét 1902. május 29-én gróf Csáky Károly, Emmánuel váci me­gyéspüspök tette le. utána azonnal megkezdődött az építkezés. Az intézetet 1903. július 1-jén a város apátplébánosa, Bernátsky Ferenc (1844-1921) adta át a Szent Domonkos-rendi nővérek általános fő­nöknőjének, Herczl M. Vincencia nagytiszteletű anyának. A tanítás 12 SILBERSTEIN Adolf: Hódmezővásárhelyi zsidók. Hódmezővásárhely, 1943. 33. 13 KEMÉNY Simon: i.m. 23. 14 SILBERSTEIN Adolf: i.m. 118. 15 SZIGETI János: A vásárhelyi izraelita népiskola a vallás, a tudomány és a kultúra szolgálatában. Klny. a Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság 2001/2002. évi évkönyvéből. Hódmezővásárhely, 2003. 43-59. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom