A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)
ADATTÁR - Földvári László: Adatok Hódmezővásárhely lótenyésztésének és lóversenyeinek történetéhez
a szegedi Dobó István Machit nevű lova nyerte. A 4000 méteres ügetőversenyen Lázár Dezső lova diadalmaskodott, akárcsak a kettős fogatok versenyén, melyen a távtól függetlenül 30 percig kellett egyfolytában megállás nélkül hajtani. A felfelé ívelő lendület megtört. Ennek okát Gonda József 1907-ben beadott kérvénye magyarázza. Ebben arra kéri a polgármestert, hogy építse be a következő év költségvetésébe a lódíjzási versenyek költségvetését, mivel ha az elmarad, a gazdák nem tudják finanszírozni a díjazás költségeit, s ha nincs tenyésztési kedvet fokozó verseny, s az álla se biztosít ingyen kihelyezetett tenyészméneket, int eddig, a lóállomány leromlik. „Beadványát a Tanács megvizsgálta és kimondta: ere pénzt nem tud biztosítani. „Szerencsére a Gazdasági egylet tisztában volt a lóbírálati versenyek jelentőségével, s elteremtette a szükséges pénzfedezetet." 1907. október 12-én megtartott ménvizsgálatra89 tenyészmént vezettek fel, melyből fedeztetésre az alábbiakat találta a bizottság alkalmasnak: Varag Sándor Kisbéröccse, Gajjas Sándor Csárdás, Mucsi János Herkules, Kristó Ferenc Kisbéröccse, K. Varga Lajos Verneuil, K. Szabó Pál Nagy Verneuil, Krecsmájer János Furiosó, Konc Imre Kisbéröccse, ifj. Kenéz Tamás Kisbéröccse, Singer ferenc Degriő, T. Kovács István Kisbéröccse, Tóth Márton Laci, Égető István Nónius, Mónus Péter Nónius, Kovács Pál Pirhus, Fejes Lajos Verneuil, Tunyogi János Doboz, Juhász Ferenc Csárdás, Szűcs Ferenc Verneuil, Mészáros Sándor Laci, Cseri István Furiosó, Varga Pál Kisbéröccse, D. Nagy Imre Verneuil, Láda István Laci, Markó Péter Laci, Meszlényi Mihály Deficit, Jankó György Lator, özv. Makó Tamásné Kisbéröccse, Kiss Ernő Kisbéröccse, Tárkány Pál Kisbéröccse, Lázár Dezső Brelán, Singer Imre Andalgó, Bernátsky Ferenc Furiosó, Diószegi Imre Abszi, Piukovics Ödönné Verneuil, Tóth Imre Laci. 1908. június 21-én rendezett lóbírálati versenyre csikójával 56 tenyész- kancát, 31 két éves csikót, 21 hároméves kanca csikót, 16 hároméves mén csikót vezettek fel. Spilka András főispán elnöklete alatt kezdődött meg a lóbírálat. Legnépesebb csoportban - tenyészkancák csikójukkal - első díjat nyert Molnár István 8 éves fekete Verneuil állami mén után neveltkancája Adió nevű csikójával. Második lett Gojdár János 6 éves Kisbéröccse után származó kanca csikójával, harmadik díjat kapott N. Varga István 7 éves pej Furiosó kancája Adió nevű csikójával. Díszoklevéllel jutalmazták K. Hódi Imre, Kristó Sándor, Csonka Péter, Balogi Samu, dr. Csáky Lajos, Varga Pál, Juhász János, ifj. Tunyogi János, N. Varga István gazda tenyésztői munkáját. A bemutatott két éves kancák közül első lett Olasz Péter sárga kancája, második Kovács S. Aladár sötét pej kancája és harmadik Nagy Sándor pej kancája. Hároméves kancák első díját Égető Ferenc sárga kancája kapta ifj. 200