A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Domokos Mátyás: Elvéreznek legszebb álmaink?

ságot”, ami Németh Lászlót, ugyancsak a harmincas években arra sarkallta, hogy a ,, minőség forradalmának” a meghirdetője és eszmeharcosa legyen, az esztétika álcahálójában megjelenő manipulativ elméletek terrorjának - és terrorjankóinak - a hatására mind jobban kezdi felváltani az élettel való találkozás katartikus élményének a keresése helyett a művi süketség, a tettetett vakság és a sunyítás, a lapítás a keserű valóság tényei előtt. Az elmúlt évtizedek mérge hat máig ebben a szerepváltozásban, aminek a képletét még az ötvenes években tette közzé, csodálatos előrelátással, költői „journal”-jában Weörös Sándor, amikor ezt írta: „amit nem tudok arról szóljak/amit tudok hallgassam el”, s ennek a nagyonis létezett, mindmáig lézető álszocialista mellébeszélésnek az eredménye az alkotói depresszió vákuumában a neotűztánc megjelenése a posztmodern orvén. S ennek a fura visszatérésnek - fogalmazzunk korszerűen - most is a politikai hatalom a menedzsere.

Félreértés hogy mégse essék: az élet arca természetesen legfeljebb anyaga és modellje az irodalomnak. A nyers valóság író-szocio- gráfikus megközelítése nem teszi fölöslegessé, s a magyar irodalom korábbi gyakorlatában nem rekesztette ki mindazt, amit türelem és művészet és teremtő képzelet gyártott a mindenkori emberi fájdalom anyagából. S ki az az elmeháborodott, aki - mondjuk - a Kiskunha- lom-mai le akarná váltani az Aranysárkány-í vagy a Pacsirtád, az Alföld parasztságát - val a Gyász-t vagy az Iszony-t, a Boldog ember- rel az Arvácská-1. de magát az irodalmat se válthatják le azok a törekvések, amelyeknek egy része legalább becsületesen meg is vallja magáról (igaz, nem nálunk), hogy „nincs semmi mondanivalóm és ezt mondom” (John Cage). De én azt gondolom, hogy még ennek is helye van a művészet Napja alatt, merthát hadd jusson valami azoknak a boldog lelkeknek is, akiknek azért van egy nagy emberi mentségük is: nagyon szeretnék szeretni azt, amit nem értenek, s amihez nem értenek. De aki nem vakon született, annak világosan látnia illenék, milyen veszedelmes folyamatokat indít el az irodalom hűsfaló baktériumainak nagyon-nagyon irodalomtudományos asszisztenciával üzemeltetett tenyészete, s hogy ami ezen a táptalajon sarjad, annak már genezisében sincs köze az úgynevezett tiszta művészethez, mert a tiszta művészet hajdan mártíromságra is kész hitvallója helyébe már

125