A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)
HELYTÖRTÉNET - Kruzslicz István Gábor: Halászat Hódmezővásárhelyen a 18-19 században
vidékén a 19. század elejére kialakult a „kapitalista bérlőhalászat”-nak nevezett haszonvételi forma, melyben a víz tulajdonosa pénzjáradékot kapott, a vállalkozó a tőkebefektetés lehetőségét kapta, a halászok pedig alkalmazottakká váltak.48 1852-ben a földesúr és a város megegyezésének eredményeként a Nagyrétből kihasított 7300 holdat a város kapta meg, aminek következményeként a rákövetkező év elejétől kezdve a Hód-tó egy részén, a Zsenán, Kopáncs felső részén és a Gyulón a halászati jog végérvényesen a várost illette.49 A többi halászóvíz fölött halászati jogot gyakorló földesurat a halászárendátorok jelentős haszna arra ösztönözte, hogy emelje az árenda összegét. Mivel Zsótér Ferenc és Nagy A. János - vásárhelyi halászokat foglalkoztató gazdák-csak 1400 Ft-ot ajánlottak fel, 1858-ban Rőth János mindszenti lakos szerezte meg az árendát 1600 Ft-ért. A töltések miatt a Nagyrétben nem volt víz, ami nagyon rontotta a bőséges zsákmány esélyeit. Egyezkedéskor a földesúr arra az esetre, ha a víz árja a töltéstől balra a Nagyrétbe kiáradna, 2200-2400 Ft-ra kívánta felemelni a bérleti díjat. Rőth János volt az első olyan bérlő, aki ráfizetett vállalkozására, olyannyira, hogy a halászathoz szükséges eszközökre és a halászattal járó költségek fedezésére is alig futotta a nyereségből. Már a második negyedre járó fizetést is csak ingóságai egy részének eladásával tudta kifizetni. Levele az akkori halászat helyzetéről is képet ad: „...az ez évben mindenkorig járt és jelenleg is tartó roppant száraz időjárás miatt a Réten lévő állóvizek teljesen és tökéletesen kiapadván, azokban legkisebbet sem halászhattam, holott ezektől reménylettem, és lehetett várni a legtöbb jövedelmet, s egyedül kizárólag a Tisza folyóbani halászatra vagyok szorítkozva, mely azonban az igen csekély víz, másfelől a gőzösök járása miatt annyira szűkén adja a halat, hogy még a szerződés 4. pontja szerinti a város közönségét sem mindenkor láthatom el hallal, sem legényeimet kik látva, hogy folytonosan és haszontalanul fáradoznak, el akarnak hagyni, - nem fizethetem.”50 Bár más források szerint az 1860-as években már ismét árvíz borította az árterületet egészen augusztusig és nagy halbőség volt, a korábbi négy esztendőben 1856-tól 1859-ig valóban rendkívüli száraz évek előzték ezt meg. 1859-ben pl. a Tisza tavaszi áradása elmaradt. Még a legsilányabb takarmányhalak sem ívtak meg, nem volt a Tiszában tehát nagy hal sem. Sok területnek már bérlője sem akadt.51 48
