A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)

HELYTÖRTÉNET - Kruzslicz István Gábor: Halászat Hódmezővásárhelyen a 18-19 században

hanem a Kis-tóban lévő nádat is vízzel árasztották el. így a lakosok a nádat sem tudták felhasználni. Korábban Károlyi Ferenc a Kis-tó nádját a városnak engedte át, hogy a saját szükségére, és a parochiális házak javítására használhassa fel.38 A földesúr szeptember 20-án Bécsben kelt válaszlevélben erélyesen kifejti, hogy a halászat regálé beneficium (földesúri haszonvédeli jog) és az egyenesen a földesurat illeti, és ennek gyakorlása a jobbágyok számára tilalmas. Azonban ha árendatorai hozzájárulnak, akkor nem ellenzi, hogy a város alatt lévő tónak némely részét a lakosság halászatának céljára kijelöljék. A Kis-tó nádjáról csak annyit jegyez meg, hogy a víz növeli a nádat.39 1795 április 10-én hirdette ki a tanács, hogy a Nagy-tóban a temető sarkától kezdve a Pólyák házáig a halászat a „szegénység számára szabadon megengedtetik.” Feltétele, hogy a halat vidékre, vagy külföldre vinni és eladni nem lehet. Aki a rendelkezést megszegte, nemcsak a halászattól tiltották el, de testi büntetésben is részesült.40 Októberben özv. Kóti Istvánná és Ambrus András halász árendátorok részére a tanács megengedte, hogy a Nagy Tóban nagy hálót használjanak, bár hozzátették, hogy a Nagy Tóban való halászat a contraktualis (szerződéses) halászokat nem illetné, de a „halászatra való szűk idő” és az abból következő károk miatt hozzájárultak. Felszólították az árendátorokat, hogy a piacot megfelelően lássák el és az ott fogott hal fontját 2 krajcárban mérjék és ha a piacon megmaradt halat más vidékre akarják vinni, az a halászbíró jelenlétében történjen.41 1789-ben Nagy György János volt a halászóvizek bérlője. A földesúr a lakosságot eltiltotta attól, hogy hajóikat és hálóikat a főárendátor tudta nélkül használhassák. A halászbérlő a területet kisebb halászbérlőknek adta bérbe, akik az előre kialkudott bért készpénzben fizették. Az áradások kedvezően befolyásolták a halászatot, ilyenkor az erek, fokok, tavak megteltek vízzel, mely a halivadékok fejlődését biztosította. 1806-ban olyan áradások következtek be, hogy a Szegedi út töltései elszakadtak és az utak járhatatlanokká váltak. A város az egyik kereskedőtől, Theodor Demetertől egy halászhajót bérelt ki 30 Ft-ért.42 A tanács elhatározta, hogy a Kis-tó vizét a halász árendátoroktól subarendálja (albérletbe veszi). A nád megszerzése mellett - vizes esztendő lévén-jelentős halászatijövedelmet is jelentett volna.431815­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom