A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)

HELYTÖRTÉNET - Kruzslicz István Gábor: Halászat Hódmezővásárhelyen a 18-19 században

1730-ban Balogh Andrásnak szóló utasításában írja Károlyi:22

„Magad Vásárhelyre rugaszkodván Szálkái Mátyást és Pap Samut valamely halásszal magad mellé vévén, járd meg a Gorsai morotvát, az Porgulánt és az Rétkopáncsi nagy morotvát. Vizét megmérvén, az midőn ünnep vagy vasárnap esik Istvánffy Jánossal és Szép Györggyel újabban járd meg, úgy a vásárhelyi nagy Hold morotvát is, az mindfelől mind ahol malmok vannak és azután ottan is szanaszélt halászhatsz. Observálván (megjegyezvén), hogy valamennyi halat ád Isten, azt mind friss elevenen mázsáivá bárkákba kell rakni, conserválni. Annak okáért több bárkákat kell csináltatni és legalább húsz mázsára tölteni.” A bárkákat minden nap kétszer át kellett vizsgáim, a bágyadt halakat kivenni és felhasítani és a középszerű valamint az apróbb halakkal, harcsákkal besózni. Károlyi birtokai Vásárhely határán túlra is kiterjedtek, így Szegvár, Csongrád is uradalmához tartozott. A halászat még Harruckem birtokához tartozó területen is folyt. A szomszéddal közös vizeken úgy osztoztak, hogy a zsákmányt négy részre osztva, egy rész a vízért, másik rész a hálóért Károlyinak, harmadrész szintén a vízért Harruckemnek és a negyedik rész a halászoknak járt.

Bél Mátyás a már említett megyeleírásában részletesen szól a halbőségről és a halászóhelyekről. „A Hód egy Vásárhelytől nyugatra lévő hatalmas tó, azért is kapta ez utóbbi a Hódmezővásárhely nevet. Részint a város fölött, részint alatt ered a Tiszából, holdsarló szarvához hasonlóan körben árad ki, középen sziget van, ezt ugyancsak a Tisza fogja körbe, ez a vásárhelyieknek kitűnő lehetőséget nyújt. Maga a tó, míg az áradó Tisza növeli, még több-kevesebb mint két mérföldnyi területet önt el. Nekünk a Tiszáról érkezőknek két órán át tovább kellett hajóznunk Vásárhelyig. Bőven van benne ponty és csuka, másfajta halból is oly nagy mennyiség van, hogy semmiféle vizimadársereg nem képes kienni. A vásárhelyiek számára tehát kitűnő lehetőséget nyújt halászatra és vízhordásra. Gyakran szántóföldi területeket áraszt el.” ír az Antalicsról, a Porgány-fokról, melyben csak úgy hemzseg a mérhetetlenül sok hal. A halbőség azonban nem minden évben volt egyforma. „Bár a vidék meglehetősen vízgazdag, azt mondják, hogy tíz éve nem volt ugyan halhiány, de nem is volt túl sok.

Abban az évszakban azonban, amelyben mi ott jártunk, olyan bő volt a halászzsákmány, hogy ha valamikor, hát azon az őszön igaz lehetett

42