Szemészet, 2012 (149. évfolyam, 1-4. szám)
2012-09-01 / 3. szám
The role of Scheimpflug camera in diagnosing keratoconus Bevezetés A keratoconus egy kétoldali szaruhártya-elvékonyodással járó progresszív betegség, amelyre jellemző a cornea körülírt protrusiója és a következményesen fokozódó myopia és astigmia. Az előrehaladott formák felismerése rendszerint nem nehéz a jellegzetes réslámpás és keratometriás jellemzők alapján (1, 12). A keratoconus diagnózisához széleskörűen felhasznált Placidodisk alapú topográfia hátránya, hogy csupán a szaruhártya elülső felszínéről nyújt információt és a referenciapont vagy a vizsgálati irány elmozdulásai jelentősen torzítják a görbületi mérés eredményeit (16, 19). Noha a keratometriás és topográfiás eltérések irodalma jelentős, csupán kevés vizsgálat foglalkozott az elülső csarnok morfológiai eltéréseivel keratoconus esetében (15). A szaruhártya vastagságát és az elülső csarnok mélységét leginkább ultrahangos módszerekkel vizsgálták, amely módszer hátránya, hogy a mérőfej a szaruhártyával direkt kontaktusba kerül, csökkentve a mérések pontosságát (7). Újabban az elülső csarnok optikai vizsgálatára számos módszer áll rendelkezésre (Visante OCT, Slitlamp OCT, IOL Master és AC - Master - Carl Zeiss Meditec, Jena) (3). Az Orbscan topographia (Bausch & Lomb, Orbtek Inc., Salt Lake City, UT) a szaruhártya teljes felszínét feltérképezve meghatározza az elevációs és pachymetriai értékeket, az elülső csarnokmélységet és a csarnokzug szögét is. A Pentacam Comprehensive Eye Scanner (Oculus Optikgeräte GmbH, Wetzlar, Germany) egy rotációs Scheimpflug-kamera képét felhasználva a szaruhártya elülső felszínétől a lencse hátsó felszínéig leképezi a szemet. A Scheimpflugképalkotás során a nagyfelbontású kamera 475 nm-es monokromatikus kék fény segítségével 25, 50 vagy 100 Scheimpflug-képet rögzít 2 másodperc alatt azáltal, hogy 360 fokban körbefordul a szem optikai tengelye körül. A Pentacam HR 138.000 elevációs pont mérésével pontos adatokat szolgáltat a szaruhártya elülső és hátsó elevációs térképéről, a szaruhártya vastagságáról a szaruhártya teljes területén, valamint az elülső csarnok mélységéről különböző lokalizációkban és a csarnokzug szögéről (2, 12, 13). Számos közlemény foglalkozott már a Pentacam-készülék mérési reprodukálhatóságával, igazolva a mérések megbízhatóságát keratoconusos szemekben is (6, 9). Munkacsoportunk korábban kimutatta, hogy a Pentacam-készülékkel mért hátsó eleváció magas szenzitivitással és specificitással jelzi a keratoconus jelenlétét. Ugyanakkor a Pentacam elevációs térkép megalkotásánál fontos tényező a megfelelő referenciafelszín kiválasztása. Általánosságban, a referenciafelszín alakja lehet gömb vagy torikus ellipszoid, átmérője pedig lehet előre beállítottan fix, vagy változó. Ez utóbbinál a referenciafelszín és a valós szaruhártyafelszín távolságának a minimalizása a cél, ezáltal a lokális elváltozások detektálása könnyebb. Noha korábban számos tanulmány leírta a szaruhártya hátsó elevációján alapuló diszkriminációt keratoconusban (8, 10), nincs konszenzus arról, hogy melyik referenciafelszín használata a legelőnyösebb. Ez megnehezíti a különböző tanulmányokban az eltérő referenciafelszínekkel meghatározott különböző értékű elevációs küszöbértékek egymással történő összehasonlítását is. Jelen összefoglaló célja bemutatni a Scheimpflug-kamera (Pentacam) szerepét a keratoconus diagnosztikájában klinikánkon. Betegek és módszerek Az összefoglaló két betegcsoporton elvégzett vizsgálat eredményeit mutatja be. Az elülső csarnok morfológiai jellemzőit 24 keratoconusban szenvedő beteg 41 szemén, a referenciatest összehasonlító vizsgálatokat 24 keratoconusban szenvedő beteg 44 szemén vizsgáltuk. Mindkét betegcsoporthoz korban, nemben és refraktív státusban statisztikailag illeszkedő egészséges kontrollcsoportot válogattunk, a kontrollok szférikus fénytörési hibája nem haladta meg a ±5 dioptriát, astigmatizmusuk a ±3 dioptriát. Minden beteg mindkét szemén részletes szemészeti kivizsgálást végeztünk, amelynek során réslámpás vizsgálat, keratometria, szemfenék biomikroszkópia és szaruhártya-topográfia történt. A keratoconus diagnózisa réslámpás és topográfiai vizsgálatokon alapult, a kritériumokat a Collaborative Longitudinal Evaluation of Keratoconus (CLEK) Study ajánlásainak megfelelően határoztuk meg. A szaruhártya hegesedésével járó előrehaladott eseteket a tanulmányból kizártuk, miután ezen állapotok zavarják a Pentacam-kamera képalkotását. Mind a beteg, mind a kontrollszemélyek mindkét szemét bevontuk a vizsgálatokba kivéve, ha egyéb szemészeti betegség, korábbi szemészeti műtét vagy sérülés szerepelt az anamnézisben. A betegek a kemény kontaktlencse viselését a vizsgálatot megelőzően 4 héttel, a lágy kontaktlencse viselését 1 héttel abbahagyták. A vizsgálatokat Pentacam HR (version number: 1,16 r:23) segítségével 3 gyakorlott vizsgáló végezte a használati utasításban leírt módon. Az elülső csarnok morfológiájának vizsgálatakor rögzített paramétereket az 1. táblázat foglalja össze. Az elülső csarnok morfológiai vizsgálatakor az elevációs térkép meghatározására szférikus referenciatestet (Best Fit Sphere - BFS) alkalmaztuk változó átmérővel. Az elevációs térképek a szaruhártya- és a referenciatest közötti távolságot adják meg pontról pontra, az eleváció értéke pozitív, ha a cornea a referenciatest előtt és negatív, ha a cornea a referenciatest mögött helyezkedik el. A másik beteganyagban az elevációs méréseket négy különböző referenciatest alkalmazásával végeztük: szférikus referenciatest (BFS) fix 8 mm-es, illetve automatikusan meghatározott átmérővel; valamint tórikus ellipszoid referenciatest (Best Fit Toric Ellipsoid - BFTE) fix 8 mm-es, illetve automatikusan meghatározott átmérővel. Előzetes eredmények szerint a fix átmérő esetében a hátsó elevációk varianciája 8 mm-es beállítás esetében volt 147
