Szemészet, 2010 (147. évfolyam, 1-4. szám)
2010-05-01 / 1. szám
22 Szemészet mohák be a közelmúltban. A kúszóhártya műtéti megoldásában a Korányi8 által bevezetett, majd sokak által használt,4 kétkomponensű fibrinragasztóval végzett „cut and paste” technika eredményeiről a Szemészet hasábjain magunk is beszámoltunk.13 A jelen közleményben öt eset bemutatása kapcsán ismertetjük az amnionmembrán fibrinalapú szövetragasztóval történő rögzítésének lehetőségét és áttekintjük, milyen indikációban alkalmazható még szövetragasztó, továbbá a szövetragasztók anyagának fejlesztésére is kitérünk. Betegek és módszer Minden esetben általános autoimmun betegség szemészeti szövődményeként fellépő kóros kötőhártya-állapot miatt végeztünk műtétet. A súlyos szemfelszíni egyenetlenség mellett a könny kóros összetétele és száraz szem tünetek mellett limbuselégtelenség is megfigyelhető volt. Első betegünk 63 éves férfi volt, akinek anamnéziséből a több mint harminc évvel ezelőtt lezajlott tüdőtuberculosis emelendő ki. Kétoldali visszatérő kötőhártya-gyulladásos panaszainak kezdete a tüdőbetegséggel egy időre tehető. Négy évvel később arcán discoid lupus jelent meg. Felvételekor látóélessége 0,8 és 0,6 volt. Fő panaszát az alsó szemhéj symblepharonjával járó pterygium okozta mindkét szemén. A kötőhártya anyagában makroszkóposán nagy mennyiségű sárgás anyag volt látható (1. ábra). Humacain szemcsepp után a pterygium alá 25 G tű segítségével kb. 0,3 ml 2%-os Lidocaint fecskendeztünk. A pterygium fejét a corneáról lefejtettük, nyakát és testét lemetszettük, a cornea alapját és a sclerát hokikéssel megtisztítottuk. A vérzést diathermiával csillapítottuk. A pterygium eltávolítása során azt észleltük, hogy a kötőhártya szerkezete fellazult, igen szakadékony, így autológ szabad lebeny átültetése nem jött szóba sem az azonos, sem az ellenoldali szemből. Ezért a sclerát amnionmembránnal fedtük egy rétegben (epitheliummal felfelé), amelyet Tissucol Duó® (Baxter, Bécs, Ausztria) kétkomponensű biológiai szövetragasztóval rögzítettünk a pterygiumműtétekhez hasonlatosan.10 A kötőhártyából vett biopszia alapján amyloidosis igazolódott: a conjunctiva felszíni hámja kiszélesedett, acanthotikus, részben elszarusodott. A hám alatti kötőszövetben amorf eosinophil depozitum látható (2. ábra), amely kongóvörös-festéssel almazöld kettőstörést mutatott poláros fényben. 1. ábra. Első betegünknél szisztémás amyloidosis részjelenségeként jelentkező hegesedő kötőhártya látható, amely limbuselégtelenséggel is jár, társul hozzá pterygium és az alsó nasalis részében symblepharon. A. Preoperatív fotó. В Egynapos posztoperatív kép, az amnionmembrán jó helyzetben. C. Egy hónapos felvétel, az amniongraft szintén jó helyzetben, de vékonyabb. D. A 6 hónapos felvételen az amnion felismerhető, de a heges conjunctiva recidívát eredményezett Resch Miklós