Szemészet, 2003 (140. évfolyam, 1-4. szám)
2003-09-01 / 3. szám
166 Szemészet Kezelési csoportok 3. ábra. A legjobb korrigált visus (átlag+SD) LASIK előtt (világos oszlop) és 6 hónappal később (sötét oszlop) A legjobb korrigált látóélesség és a biztonságosság. A műtét előtti állapothoz képest szignifikáns változás nem történt a csoportonként elvégzett egymintás t-próba szerint (3. ábra). Az 1. csoportban a legjobb korrigált visus a preoperatív 0,94±0,16 értékről a 6. hónapra 1,0±0 értékre javult, azaz minden esetben 1,0 volt a nyers visus. A 2. csoportban a kezdeti 0,97±0,03 legjobb korrigált visus 0,96±0,08 értékre változott. A nagyfokú rövidlátókat reprezentáló 3. csoportban a műtét előtt 0,81±0,13 volt a korrigálatlan látóélesség, amely fél évvel a műtétet követően szinte alig, 0,81±0,14-re változott. A biztonságosságot jelző 2 számmal történő visuscsökkenés a következőképpen alakult: a legjobb korrigált látóélesség értéke a 2. csoportban 3 szemnél (9,4%), a 3. csoportban 5 szemnél (27,7%) csökkent 2 vagy több számmal, ugyanakkor a 2. csoportban 1 szemnél (3,1%), a 3. csoportban 3 szemnél (16,7%) javult 1 vagy több számmal. A refrakció és a prediktabilitás. A műtét előtti korrekciós igény szférikus és cilindrikus összetevőkből adódott. Az astigmia nagy aránya (1. táblázat) miatt a szférikus ekvivalens (SE) értékkel számoltunk. Mindhárom kezelési csoportban szignifikáns csökkenés volt kimutatható a dioptria abszolút értékében az egymintás t-próba szerint (p<0,01). Az 1. csoportban a preoperatív -4,46±0,93 D (SE) korrekció -0,02±0,03 D-ra (SE), a 2. csoportban -7,81±1,07 D (SE) -0,82±0,72 D-ra (SE) és a 3. csoportban -11,45 D±l,93 D (SE) -1,94 D±l,6 D-ra (SE) csökkent 6 hónappal a LASIK-kezelést követően. A féléves eredmények alapján a tervezetthez képest ±1,0 dioptriatartományba eső esetek aránya jelenti a prediktabilitást (eredményességet) (4. ábra). A prediktabilitás a következőképp alakult: az 1. csoportban minden esetben, a 2. csoportban az esetek 75%-ában és a 3. csoportban az eseteknek mindössze 44,4%-ában sikerült elérni a tervezett korrekció ±1,0 D értéket. A nagyfokú rövidlátók körében (3. csoport) a maximális posztoperatív korrekciós igény -4,5 D volt. Túlkorrekció nem történt. A kezelt és az elért dioptriaértékek között a csoportonként végzett egymintás t-próba szerint nem volt szignifikáns eltérés (p>0,01). A korrelációanalízis szerint mindhárom kezelési csoportban szignifikáns lineáris korrelációt találtunk (a Pearson-féle korrelációs koefficiens szignifikanciája p<0,01), a legerősebb korreláció a legkisebb fokban myopiások között 4. ábra. Prediktabilitás (eredményesség) a LASIK- műtétek után 6 hónappal. A szaggatott vonal a lineáris korrelációt, a vastag folytonos vonal az ekvivalenciát, a vékony folytonos vonalak a ±1,0 D-s határokat jelzik (R=0,99), a leggyengébb a közepes fokban rövidlátók körében (R=0,64) volt kimutatható, míg a nagy fokban myopiás esetekben a Pearson-féle korrelációs együttható, (R) 0,77-nek adódott. Az összes esetre nézve a kezelt és elért dioptriák között a korrelációs együttható értéke 0,89 volt, az erre illeszthető egyenes a 4. ábrán szaggatott vonallal jelzett. A refrakció stabilitását a posztoperatív korrekciós igény változása jellemzi (5. ábra). Az 1. csoportban a 6 hónap alatt végig ±0,5 D-n belül marad, a 2. csoportban kisfokú, a 3. csoportban valamivel nagyobb fokú regressziót jelez a korai időszakhoz képest (3. és 5. nap) a fénytörési hiba értéke. A szaruhártya preoperatív vastagsága az egyes csoportokban a következőképpen alakult: az 1. csoportban 573,0±32,7 pm, a 2. csoportban 559,1±42,5 pm és a 3. csoportban 562,0±27,1 pm. A tervezett fotoablációs mélység és a tervezett lebenyvastagság (130 pm) összegét a centrális corneavastagságból levonva minden esetben a 250 pm értéket meghaladó mennyiséget kaptunk. A fotorefraktív keratectomiára jellemző centrális homályt nem észleltünk, azonban a LASIK-metszést körülölelő területen fibrosist az esetek 60%-ban tapasztaltunk. Szövődmények. Az általunk kezelt szemek közül csak a 3. csoportban, két esetben észleltünk komplikációt. Az egyik esetben intraoperativ szövődmény történt: a szívógyűrű szívó hatása a lebenykészítés közben lecsökkent, a szemgolyó elmozdult, így teljes lebeny alakult ki, lebenyvesztés lépett fel. A fotoablációt elvégeztük, a lamellát visszaillesztettük a stromaágyra az orientációs vonalak segítségével. Tíz percet vártunk a lebeny visszatapadásáig, amely a későbbiekben problémát nem okozott, elmozdulást nem észleltünk a követési idő alatt. A másik esetben korai posztoperatív szövődményként diffúz interstitialis keratitist észleltünk, amely a lokálisan alkalmazott emelt dózisú szteroid (5 napig óránként prednisolon-acetát) után feltisztult, a beteg nyers visusa fél évvel a kezelés után 0,8. Megbeszélés A keratomileusis első leírója, Joachim Barraquer 1949-ben először nagyfokú rövidlátó szemeken próbált segíteni2 a szaruhártya-stroma fagyasztásos köszörülésével, azonban a Resch Miklós
