Szemészet, 1999 (136. évfolyam, 1-4. szám)
1999-03-01 / 1. szám
Szemészet szombat, ma Trnava Szlovákiában) egyetem orvosi fakultásán. 1777-ben az egyetem Budapestre helyezte át székhelyét. Plenck 1783-ig maradt itt, amikor is visszahívták Bécsbe. “Doctrina de morbis oculorum” című könyve volt az első használható kompendium, amely a szemészet 18. századbeli vívmányait összefoglalta. Művéből két könyv származott, egy portugál és egy angol. Mindkettő plágium. A portugál szerző ezt el is ismerte, míg az angol Plenck könyvét szóról-szóra lefordította anélkül, hogy nevét megemlítette volna. Plenck utódja Budapesten 1783-ban Stahly György lett, aki képzett sebész, szülész és szemorvos volt. Bécsben a 18. és 19. évszázad fordulóján még sehol sem volt szemészeti osztály. Ezzel ellentétben Budapesten az orvosegyetemen 1801-ben kialakítottak egy szemészeti osztályt 6 ággyal. Ezt az osztályt vezette Stahly, aki azonban már egy évvel később meghalt. Utódja Ágoston Elek lett, majd 1810-től Stahly György fia, Stahly Ignác. Ok azonban mindhárman még csak mellékfoglalkozásként űzték a szemészetet: Ágoston Elek szülész, Stahly Ignác anatómus volt. Kétségtelen, hogy Budapest egy lépéssel Bécs előtt járt a szembetegek osztályos ellátása terén. Ezzel szemben Bécsben ekkor már volt egy kimagasló, autonóm szemész Beer személyében. 1812-ben tűnik el a különbség e téren Budapest és Bécs között, amikor is a bécsi általános kórházban engedélyezték a szemészeti osztály létrehozását. Sőt a bécsiek egy kicsit előbbre is léptek azzal, hogy a szemésznek az első rendkívüli extraordináriusi címet is odaítélték. Ma is vitatott kérdés, hogy hol volt nemcsak Európában, de az egész világon először egyetemi szemklinika, Budapesten vagy Bécsben? Egyértelmű válasz sohasem lesz ebben a kérdésben, mivel e prioritási problémának két oldala van: egy gyakorlati és egy jogi. De facto kétségtelenül Bécs az a város, ahol egy kizárólag a szemészettel foglalkozó specialista, Beer legelőször egyetemi előadásokat tartott a szemészetből. Ez tulajdonképpen elég lenne ahhoz, hogy a történelem Bécs elsősége mellett döntsön. Másrészt viszont ez a döntés jogilag támadható lenne. Beer ugyanis 1812-ben extraordinárius volt, vagyis munkahelyeként a bécsi általános kórház és nem az egyetemi klinika szerepelt. Csak 1818-ban nevezték ki Beert ordináriussá és ekkor lett az intézete is klinikává, vagyis ekkor legalizálódott az 1812 óta fennálló helyzet. És mi történt ezalatt Magyarországon? Az 1801-ben alapított budapesti szemosztály klinikává vált, de 1817-ig kizárólag olyan professzorok vezették, akik mint sebészek, szülészek és anatómusok is működtek. 1817-ben azonban lényeges változás következett be: az egyetemi szemklinika élére Fabini került mint ordinárius. Ezzel Budapest 1 évvel megelőzte Bécset, ami azt jelenti, hogy jogi szempontból az első és legidősebb egyetemi szemklinikát Budapesten alapították. Fabini erdélyi szász családból származott. A gimnáziumot Kolozsvárott végezte, az egyetemet pedig Bécsben. Az egyetem befejezése után Beer asszisztense, majd 1817-ben, 26 éves korában a szemészet ordináriusa lett és meghívták a Budapesten frissen alapított tanszék élére. Azt, hogy Fabini ilyen fiatal korában került a tanszékvezető egyetemi tanári posztra, mégpedig egy évvel előbb, mint mestere, Beer, Münchow orvostörténeti kuriózumként emlegeti. Fabini mellett egy másik pályázó is volt a tanszék vezetésére, mégpedig Fodor András. Fabini előnyben részesítése egy Bécsben született döntésen alapult. A budapesti orvosi fakultás ezzel szemben kifogásolta - és nem teljesen jogtalanul - azt a tényt, hogy Fabini alig tudta igazolni addigi tevékenységét. Igen fiatal volt és csak viszonylag rövid képzési időt tudott felmutatni. Budapesten tehát Fodor mellett döntöttek. Akkor jött azonban Bécsből a „legmagasabb ajánlás”, amely Fabini ordináriussága mellett szólt. Emiatt Fabinit kezdetben sokan nem nézték jó szemmel. Nemsokára azonban kiderült, hogy személye nyereség a budapesti orvosi fakultás számára. Mint Bécsben Beer, Budapesten Fabini lett a szemészet tudós kutatója és képviselője. 1847- ben halt meg. Az a kor, amelyben Fabini élt, politikai szempontból igen nyugtalan időszaknak számít. A II. Lipót idejében Magyarország és a Habsburg-dinasztia között létrejött béke nagyon törékenynek bizonyult. A bécsi kormány 1805 óta egyre kevésbé törődött a magyarok elképzeléseivel. 1811- től nem hívták össze a parlamentet, amely először újra 1825-ben ülésezett. A magyar függetlenségi törekvések és a bécsi centralizmus közötti harc újult erővel támadt fel. Magyarországon ez a reformkor kezdete, a nemzeti fejlődés szakasza, amely elkerülhetetlenül az 1848-as forradalomhoz vezetett. A Metternich-korszak konzervatív mágnásai győztek ugyan, és a Habsburg-házzal való kapcsolat fennmaradt. Ennek fejében politikai és szociális helyzetüket és az összes eddigi privilégiumukat garantálták. De ekkor már a politika színterére lépett Kossuth is, aki maga mellé gyűjtötte a radikális reformereket, és a harc már nem a magyar elképzelések megvédéséért, hanem egy új, Ausztriától teljesen független állam kialakításáért folyt. Térjünk azonban vissza a politikától ismét a szemészethez, és nézzük, mi történt Bécsben Beer, Budapesten Fabini után. A helyzet Bécsben és Budapesten egyaránt rosszabbra fordult. A rövid Beer-féle aranykorszak után egyértelmű megtorpanás következett. Beer utódja, Rosas nem volt olyan nagyformátumú, mint tanítómestere. Nem kereste a szemészet és az új irányú orvostudomány kapcsolatát. Rosas 1771-ben Pécsett született. Orvosegyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, 1811-ben Bécsbe ment és 1814-ben ott fejezte be az egyetemet, majd Beer asszisztense lett. 1819-ben meghívták Padovába egyetemi tanárnak, ahol vezetője lett az egyetem abban az évben alapított szemklinikájának. 1822-ben visszatért Bécsbe, és 1855-ben bekövetkezett haláláig a bécsi egyetemi szemklinikát vezette. Rosas meglehetősen szerencsétlen természetű ember volt; az újabb orvostörténeti irodalom szerint erősen konzervatív orvos, minden újítást kedvezőtlenül fogadott. Különösen gyűlölt mindent, ami honfitársával, Semmelweis Ignáccal volt kapcsolatban. Amikor az 1848-as forradalmi évben az egész egyetemet megreformálták, Rosas nem tudott a körülményekkel kiegyezni. Új és lényegesen fiatalabb egyetemi tanárok kerültek reflektorfénybe, akik már nem találtak vele kellő hangot. Ez különösen érvényes volt a bécsi orvosi iskola híres hármasára: Skodára, Hebrára és Rokitanskyra. Rosas egyre inkább egyedül Hans Slezak
