Szemészet, 1999 (136. évfolyam, 1-4. szám)
1999-12-01 / 4. szám
Szemészet i 36. évfolyam (1999) 249 A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének (intézetvezető: Benedek György)' és Pszichiátriai Klinikájának (intézetvezető: Janka Zoltán)2 közleménye A kontrasztérzékenység-vizsgálatok jelentősége szemészeti és neurológiai megbetegedésekben Antal Andrea,1 Kéri Szabolcs1'2 Az elmúlt húsz évben a kontrasztérzékenység-vizsgálatok egyre nagyobb teret hódítottak egyes szemészeti és szemészeti vonatkozásokkal bíró neurológiai megbetegedések diagnosztikájában. Ennek ellenére ezen vizsgálatok elterjedése mind a szemészeti kutatásban, mind a klinikai gyakorlatban igen lassú. Ennek oka a tesztek sokfélesége, a standardizálás hiánya, illetve a normál populációkban regisztrált adatok ellentmondásossága. Az alábbiakban ismertetjük a kontrasztérzékenység-vizsgálatok által kínált lehetőségeket a rutin klinikai diagnosztikában és a kutatásban. A teljességre való törekvés igénye nélkül röviden összefoglaljuk diagnosztikai jelentőségüket egyes retinalis (macularis) elváltozásokban, demyelinisatiós megbetegedésekben, Parkinson-kórban, gyógyszer indukálta parkinsonismusban és Alzheimer-kórban. Kódszavak: Kontrasztérzékenység, retinalis elváltozások, neurológiai megbetegedések THE IMPORTANCE OF CONTRAST SENSITIVITY MEASUREMENTS IN OPHTHAEMOLOGICAL AND NEUROLOGICAL DISORDERS In the past decades visual contrast sensitivity measurements gained more importance in the diagnosis of some neurological and neuroophthalmological diseases. In spite of this, the general use of this method is not so widespread in clinical practice and in vision research. The reason can be the diversities of tests used, the lack of standardization and the contradictions of data measured in the normal population. This paper reviews the potentialities of visual contrast sensitivity methods both in practice and in laboratory research. We summarize its relevance and characteristics in the diagnosis and in the research of retinal (macular) disorders, in demyelinizating disorders, in Parkinson’s disease, in drug induced Parkinsonism and in Alzheimer’s disease. Keywords: Contrast sensitivity, retina diseases, neurological disorders Bevezetés A látásélesség Snellen-törtben kifejezhető, - optotypek segítségével történő, - meghatározása már több mint egy évszázados múltra tekint vissza a szemészeti gyakorlatban. A vizsgálat során magas kontrasztú betűket, számokat különítünk el a világos háttértől. A mindennapi körülmények között azonban sokszor állandóan változó megvilágításban látjuk a tárgyakat. Egyes neuroopthalmológiai kórképekben a látás szubjektív romlása tapasztalható, amelyet alig vagy egyáltalán nem követ a látásélesség változása, azonban a kontrasztérzékenység (KÉ) csökken. A KÉ-vizsgálatok a betegek vizuális érzékenységét tesztelik változó szélességű statikus vagy elmozduló mintákra a felületi fényesség különböző viszonyai mellett. A statikus módszerek közé tartoznak az Arden-táblás, a VisTech kártyás és a számítógépes statikus KÉ-vizsgálatok.1419 Dinamikus módszerek esetén a vizuális érzékenység meghatározása időben változó ingerek segítségével történik. Mind a statikus, mind a dinamikus módszerek alapját függőleges vagy vízszintes irányú csíkmintázat bemutatása képezi.8,22 A csíkminta fekete-fehér, a szomszédos csíkok fényintenzitása szinuszoidális módon változik. A mintázatot térbeli frekvenciával jellemezhetjük, amely egy fekete-fehér mintapár szélességét jelöli. Mértékét ciklus/fokokban (c/f) adjuk meg (egy ciklus egy fekete-fehér csíkpárt jelent). A dinamikus módszert mindezek mellett időbeli frekvenciával is jellemezni tudjuk, amelyet az egy másodperc alatti stimulusmegjelenés, -eltűnés, vagy stimulusváltás ad meg (Hz). Egy mintázat világossága [kontrasztja (C)] a fekete-fehér mintázat luminanciaviszonyaival adható meg az alábbi képlet alapján: C=(Lmax-Lmin)/(Lmax+Lmin) ahol Lmax és Lmin a maximális és a minimális luminanciát jelenti. A kontrasztküszöb az a minimális kontrasztérték, amelyet a vizsgálat alanya még érzékelni tud. A KE a kontrasztküszöb reciproka, tehát ahányszor magasabb a küszöb, annyiszor alacsonyabb a KÉ, illetve fordítva. A látórendszer bizonyos térbeli frekvenciákra érzékenyebb, mint másokra. Egészséges egyéneknél a KÉ a térbeli frekvencia függvényében egy haranggörbét ad mind a magasabb, mind az alacsonyabb térbeli frekvenciáknál alacsonyabb értékekkel (1. ábra). A gyakorlatban a vizsgált egyén meghatározott távolságból nézi a képernyőt vagy a táblát. A statikus módszerek olyan mintázatokat alkalmaznak, amelyek kontrasztja fokozatosan csökken. A vizsgálat alanyának jeleznie kell, hogy mely mintázatokat tudja még elkülöníteni. A klasszikus módszerek közül az Arden-táblák használata már több évtizedre tekint vissza. Hátránya, hogy csak igen keskeny tér-Antal Andrea: A kontrasztérzékenység-vizsgálatok jelentősége szemészeti és neurológiai megbetegedésekben
