Szemészet, 1998 (135. évfolyam, 1-4. szám)
1998-03-01 / 1. szám
135. évfolyam (1998) lyopia legtöbb esetében a szem strukturálisan normális.6 Ennek köszönhetően eloszlott az amblyopia funkcionális eredete felőli kétely is.6 A XIX. századi szemészet fejlődésének csúcspontját a német Albrecht von Graefe (1828-1870) munkássága jelentette. ő alkotta meg az amblyopia ex anopsia kifejezést.6 Az amblyopiát röviden így jellemzi: „Az az állapot, amikor a vizsgáló nem lát semmit, a beteg pedig nagyon keveset.”10 A korszerű sebészeti műtéttan megalapítójaként,13 a tenotomia-strabotomia, antepositio (1853) bevezetőjeként tartják számon, amelyre 1857-ben a myotomia kudarcai inspirálják.13 1880 körül a sebészeti megoldáson kívül a 100 évvel korábban javasolt konzervatív, occlusiós kezelés újra divatba jött.6 Graefe főleg monokuláris kancsaloknál javasolta az occlusiót és az alternáló kancsalság elérését eredményként könyvelte el. Naponta 2-4-szer 1/2-1 órára köttette be a fixáló szemet.17 Az adott eseteknek megfelelően egyeztette össze és alkalmazta a sebészi és a konzervatív terápiát.13 Bonders (1818—1889) 1863-ban az amblyopiát korán szerzett, vagy veleszületett anomáliaként írta le.17 1864-ben a strabismus állapotát szemüveggel kezelte, megfogalmazta a korszerű szemüvegrendelés alapjait. Emil Javai (1839-1907) a funkcionális kezelés megalapozójaként ismert19 6 végzett először rendszeres ortoptikai gyakorlatokat az 1835-ben feltalált Wheatstone-féle sztereoszkóppalf13,18,19 A sztereoszkópos gyakorlatok mellett azonban a következetes occlusiós kezelésnek is egyre nagyobb szerepet juttatott,15 sőt helyesen látta meg, hogy a kancsalság jó néhány esetében sebészeti beavatkozás is szükséges lehet. Rámutatott arra, hogy a kancsalság kezelésében a legjobb eredményt a módszerek egymással való kombinálása adja. Az amblyopiás szem látásának javítására tartósan louchett-et vagy occludert alkalmazott (1896), amely kezdetben egy puha bőrrel körülvett kemény bőrlemezből állt (később a kényelmesebb papír és finom fémlemez kombináció).7 Az amblyopia centrális eredetét hirdette, az eddig vallott retinálissal szemben. A látástréninget és a binokuláris gyakorlatokat mind pre-, mind posztoperatívan javasolta.6 Mackensie (1833) kijelentette, hogy az amblyopia kezelését kancsalság esetén a jó szem elzárásával kell kezdeni. Felismerte a részleges occlusió aktív terápiával való kombinálásának hatékonyságát a teljes zárással szemben. Felhívta a figyelmet a fiatal látórendszer plaszticitására és hangsúlyozta, hogy bizonyos esetekben szükség van alternáló occlusiora. A századfordulón még sokszor a dogma győzedelmeskedett a gyakorlati tapasztalatok felett. A congenitalis teória képviselői pl. Frost, Holthouse egyébként évekig nem fogadták el az occlusió fontosságát. Uhthoff 1927-ben a funkcionális elmélet megalkotásával azonban az occlusiót újra divatba hozta. Hazánkban a XIX. században még mindig virágzottak a korábbi időszak gyógymódjai.5 Akkoriban az amblyopiát kiváltó tényezők között az öröklést, a megerőltetést, a különböző bódító szereket, a dohányt, az alkoholt, az ólmot, a köszvényt, a bujasenyvet stb. tartották számon. Flór Ferenc a Rókus Kórház későbbi főorvosa hamarabb végzett tenotomiát, mint Fabini Theofil János a Pesten világelsőként 1801-ben létrehozott szemklinika önálló tanszékének az első tanára, akinek műtétéi még sokszor sikertelenséggel végződtek. A kancsalságellenes műtéteket Schöpf Merei Ágost (1805-1858) gyermekgyógyász kora szemészeinél jobb eredménnyel hajtotta végre.20 Pár évtizeddel később, Csapody (1890) a kancsalság kezelésében a konzervatív terápiát részesítette előnyben a sebészi megoldással szemben. Ennek ellenére műtéteket is végzett, amelyekben a Graefe által kidolgozott tenotomiát alkalmazta leginkább. A konzervatív eljárás során elve a következő volt: „Egészen kis gyermekek kancsalságára nézve azt ajánlhatni, hogy időnként be kell fogni, sőt kötni az egyik, aztán a másik szemüket, hogy a nézésből egyik se térjen ki, amblyopiássá ne váljék.”13 Ugyanakkor felismerte, hogy a népi gyógyászatban használt diószemüveg a kezeléssel kapcsolatos alapvető elvárásoknak sem felel meg. Az amblyopia kezeléséről folyó, a múlt század hetvenes éveitől kezdve a századfordulóig tartó vitában számos szerző vett részt. A konzervatív kezelést propagáló Javalkú, Heringgzl, Parinaudáa\, Worth-vz\ stb. szembenálltak a kancsalság gyógyításának sebészi úton való megoldását szorgalmazók: Graefe, Critchette, Gibson, White, Stromeyer, Gensoul, Bonnet, Dieffenbach és Cunier,13 A konzervatív út híveinek tábora sem volt egységes. Megoszlottak a vélemények az occlusiós kezelés időtartama, a szemüveghasználat, az ortoptikai gyakorlatok és a kivitelezésükhöz felhasznált műszerek tekintetében. A kezelési módszerek között a gyógyszerek (etilalkohol, sztrichnin, oxigén, nikotinsav, В-vitamin) is szerepeltek. Az amblyopia gyógyításában való felhasználásukat Bietti és Bagolini szorgalmazta, de Bárány, Hallden, Nagel és Gallois szintén igazolták pozitív tulajdonságaikat a funkcionális amblyopia leküzdésében.6 A XIX. században Nagel által (1887) javasolt subcutan sztrichnin injekciók a kancsalsági amblyopiában bizonyultak a leghatékonyabbnak.1517 Heldt már 1877-ben az amilnitrit inhalációt ajánlotta. Webster Fox (1907), elektromos árammal ingerelte a retinát és a látóideget az amblyopia befolyásolására,15,17 1903-ban Darier szemgolyómasszázst alkalmazott, Devaux (1912) fehérbor és borjúhús diétát javasolt, Adam az orrmandulák eltávolításával próbált jó hatást elérni.6 Az eljárások sokszínűsége a kancsalság etiológiájának nagyfokú divergenciájából adódik. A századfordulót követően a többi országhoz hasonlóan nálunk is erősödni látszott a vita, a kancsalság kezelése tekintetében eltérő álláspontot képviselők táborai között.13 Hoór Károly (1858-1927) (1910) az operatív beavatkozást hangsúlyozta. A műtét optimális időpontjaként a 14-15 éves kort jelölte meg.13 Id. Imre József (1851-1933) azonban a vértelen megoldás híve volt. A gyógyítómunka 10 éves kor előtt történő megkezdésére hívta fel a figyelmet.13 XX. század 1900-1930 között a kancsalság etiológiájáról és kezeléséről, valamint az amblyopiáról folyó vita, továbbra sem csendesedett.13 Az 1940-es évekig nem volt egyedülálló az a vélemény, hogy az amblyopia kancsalsággal, vagy anélkül befolyásolhatatlan elváltozás. Angliában Claude Worth (1869-1936) továbbfejlesztette a Priestley Smith által 1896-ban bevezetett „fúziós csövek”-et. Az új műszernek az amblyoscop (1901) nevet adta.'6,16,20 Az amblyoscopot AZ AMBLYOPIA TÖRTÉNETE
