Szemészet, 1992 (129. évfolyam, 1-4. szám)
1992-06-01 / 2. szám
Szemészet, 129 (1992) 59 port a mikroszkóppal, mikrokirurgiai körülmények között operált betegek közül került ki. Az ICCE-mútét és a tervezett ECCE + PCL műtétek előkészítése klinikánkon hasonló módon történik. A szövődményeket részletesen elemeztük, és időrendi felosztásban összehasonlítottuk a két betegcsoport esetében. Az introoperatív szövődmények közé soroltuk a lencsetok szakadását, az esetleges üvegtesti szövődményt, jelentős mértékű domborodást és corpus vitreum vesztést. A jelentősebb intraoperatív vérzés megjelenése is ebbe a csoportba tartozott. Korai posztoperatív szövődménynek a következő tüneteket, tünetcsoportokat tekintettük: csarnoktindallizáció, intraokuláris nyomásfokozódás, anterior uveitis kezdeti jelei, az úgynevezett toxicus lencse szindróma, hypopion, hyphaema megjelenése, esetleges korai lencsehelyhagyás. Késői posztoperatív szövődmény közé soroltuk a pupilláris komplikációk megjelenését (lenövési hajlam, szabálytalan iris-sphincter alakzat), a késői lencsehelyhagy ásókat. A cornea műtét utáni szövődményeit külön kategóriába soroltuk. Ide tartozott a szaruhártya dekompenzációja, Descemet-redőzöttsége, az epitél mikrocisztás degenerációja, a corneaállomány tartós ödémája. A kapott adatokat (látásélesség, komplikációk, terápiás bevatkozások stb.) statisztikai módszerekkel összehasonlítottuk. Látásélesség összehasonlítása a 2. posztoperatív napon ШШ ICCE ШШ ECCE ♦ PCL 80 ----------------------------------------------------------------------------70 >0.1 0.1-0.4 0.5-0.6 0.7-1.0 vízus értétek Eredmények A véletlenszerűen kiválasztott két betegcsoport nemi összetétele egymástól szignifikánsan nem különbözött. Ugyanakkor az 1991-ben operált betegek átlagéletkora kissé, de szignifikánsan alacsonyabb volt (65,7±12,5 év), mint az 1989-es betegcsoport (72,9+8,8 év). A funkció szempontjából az összehasonlítás a 2. posztoperatív napon és a műtétet követő 6. héten elvégzett elnőrző vizsgálat alapján történt. A vízusértékeket 4 csoportba osztottuk. A 0,1, illetve ennél kevesebb látásélesség alkotta az első csoportot. A következő két csoportba a 0,1 és 0,4 közötti, illetve a 0,5 és 0,6 közötti értékeket soroltuk. Végül a legjobb látásélességű kategóriának a 0,7-től az 1,0 vízusig terjedő csoportot tekintettük. A második posztoperatív napon ellenőrzött vízusértékek alakulását az 1. ábrán követhetjük. Jól látható, hogy az ICCE-mútét után az értékek erősen balra, a kevesebb látásélességű csoportok irányába tolódnak. Ugyanakkor az ECCE + PCL implantációt követő 2. napon az operált betegek 70%-a már a legjobb vízustartományú csoportban van. Az ICCE-műtéten átesett betegeknek alig 25%-a tartozott ugyanebbe a kategóriába. A későbbi ellenőrzés során is azt találtuk, hogy az ECCE-mútéteket követően a betegek nagyobb százalékánál volt gyakorlatilag teljes a vízus (2. ábra). A különböző szövődmények gyakoriságának megoszlását a 3. ábra részletezi. Jól látható, hogy valamennyi esetben (intraperatív, korai és késői posztoperatív szövődmények) az intrakapszuláris hályogeltávolítás szignifikánsan több komplikációval járt. Az ICCE-műtét esetében különösen érdekes a korai posztoperatív szövődmények nagy száma (több mint a betegek 40%-a), amit a gyakoribb vérzéses szövődmények, csarnoktindallizáció és a corneakomplikációk okoztak. Késői posztoperatív szövődmény az ECCE + PCL műtétnél csak a betegek kb. 10%-ban volt észlelhető. Fontossága miatt külön megvizsgáltuk a corneaszövődmények százalékos megoszlását (4. ábra). A mikrosebészeti beavatkozásokat követően is viszonylag gyakran számolhatunk szaruhártya-szövődménnyel. A zárttokos lencseextrakciót követően 45%-ban fordult elő valamilyen corneaérintettség. Ezek a komplikációk az ECCE + PCL implantációt követően csak 23%-ban jelentkeztek. 1. ábra: A vízusértékek alakulása az ICCE- és ECCE-műtéteket követően a 2. posztoperatív napon. A két betegcsoport vízusában észlelt különbség valamennyi kategóriában szignifikáns (p<0,05) volt. Látásélesség összehasonlítása a műtétet követó 6. héten ICCE ECCE ♦ PCL vízus értékek 2. ábra: A késői ellenőrzés során mért vízusértékek alakulása az ICCE- és ECCE-mütéteket követően. A két betegcsoport vízusában észlelt különbség valamennyi kategóriában szignifikáns (p<0,05) volt.