Szemészet, 1990 (127. évfolyam, 1-4. szám)
1990-05-01 / 2. szám
Szemészet 127. 123—128. 1990. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Szemészeti klinikájának (igazgató: Dr. Kovács Bálint egyetemi tanár) közleménye Új, intraoculáris mágnes KÜHN FERENC Bármilyen idegentest kerül is a szem belsejébe, nagyságától, alakjától, sebességétől függően enyhébb-súlyosabb szövetkárosodást okoz. Az azonnal fellépő szövődményeken kívül a kezelőorvosnak számolnia kell később jelentkezőkkel is; a károsodások ezen csoportja az idegentest anyagától függ. A leggyakoribb idegentest a vas [1]. Előfordulhat esetenként, hogy a kisméretű vasszilánk elakad a szemgolyó burkaiban és annyira encapsulálódik, hogy eltávolításának kockázata nagyobb, mint megfelelő ellenőrzés mellett történő hátrahagyása [2]. Az esetek túlnyomó többségében azonban a vastartalmú idegentestet el kell távolítani, mert a szabadon maradt szilánk korróziónak indul. Ez a folyamat annál gyorsabb, minél nagyobb az idegentest vastartalma, de sebességét befolyásolja az idegentest alakja és minősége is (lassúbb a korrózió szabályos alakú szilánk, illetve ötvözet esetén). Az acél sem tekinthető ártalmatlannak a siderosis szempontjából, mivel maga is tartalmaz vasat. Vas idegentesteket már 2000 évvel ezelőtt, az ősi indián kultúrákban is mágnes segítségével távolítottak el a szem belsejéből [3]. 1879-től, Hirschberg közleményét követően [4], az elektromágnes csaknem egyeduralkodóvá vált. A műszer erejét egyedül a tömeg növelésével lehetett fokozni, ezért hamarosan akkora szerkezetek kerültek forgalomba, hogy súlyuk elérte a több tonnát és mozgatásukhoz külön elektromotorra volt szükség. A klinikai eredmények azonban lesújtóak voltak. Igaz, hogy a hatalmas elektromágnesek szinte valamennyi szilánkot képesek voltak eltávolítani, ám alkalmazásuk súlyos további szövődményekhez vezetett az idegentestek secundaer incarceratiójának következtében. A mágneses pólus kívül maradt ugyanis a szemen, és így az idegentest szemen belüli útja kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen [5] volt (1. ábra). A mágnes felé közeledő, de még az üvegtestben lévő idegentest sebessége és energiája egyre nő; amikor tehát az eltávolítása céljából készített seb környékén belülről ütődik a szemgolyó burkának, ott nagyobb kárt okozhat, mint amekkora eredeti becsapódásakor keletkezett. A hatvanas évek végétől új, módosított tulajdonságú áramforrás jelent meg [6], ami lehetővé tette kézimágnes alkalmazását. Egyetlen kétkilós kézimágnes pótolni tudott egy egytonnás óriásmágnest, ami jelentősen megkönnyítette az eszköz kezelését. Változatlanul nem lehetett azonban egy tengelyre hozni a továbbra is extrabulbarisan maradó mágneses pólust, a sclerasebet és az idegentestet, így az eredmények nem javultak. A következőkban úgy próbáltak a kérdésen segíteni, hogy a mágneses pólushoz egy toldalékot csatlakoztattak [3, 7]; a toldalék distalis vége bevezethető volt az üvegtesti térbe. Ezzel azonban jelentősen csökkent a vonzóerő (a mágnesesség első alaptörvénye szerint ez — F — fordítottan arányos a távolság — T — harmadik hatványával: F = í/T3), másrészt a mágneses pólus továbbra is extrabulbarisan maradt (2. ábra). Ugyanez a helyzet a modernebb, ám hasonló elven működő berendezésekkel [8]. 123
