Szemészet, 1989 (126. évfolyam, 1-4. szám)
1989-05-01 / 2. szám
Szemészet 126. 67-70. 19X9. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató: Alberth Béla egyetemi tanár) közleménye Szemléletváltozások az intraocularis melanomák kezelésében ALBERTH BÉLA és BERTA ANDRÁS A szemtükör felfedezése előtt az intraocularis daganatot rendszerint csak akkor diagnosztizálták, ha a szem már megvakult és fájdalmat okozott. Ezt követően közel egy évszázadon keresztül az uvea melanoma klinikai diagnózisa egyet jelentett az enucleatio szükségességének kimondásával. Klinikai szempontból kétséges esetekben, a metasztázis kialakulásának veszélye miatt, a legtöbb szemész, az élet megóvására hivatkozva, az enucleatio mellett döntött [ 1 ]. A század elején elfogadott felfogást tükrözi, hogy Parsons 1905-ben megjelent „Pathology of the Eye” című könyvében részletesen foglalkozik az uvea pigmentált daganataival, de meg sem említi, hogy a pigmentált tumorok benignusok is lehetnek [2]. Callender az 1931-ben közölt felosztásában az uvea melanomák több sejttípusát irta le. Az akkor általánosan elfogadott szemléletnek megfelelően mindegyik típust malignusnak tartotta. Nem jutott el annak kijelentéséig, hogy benignus pigmentált tumorok is vannak a szemben, annak ellenére, hogy az anyagában szereplő A orsósejtes melanomák egyikénél sem fordult elő metasztázis [3]. A Callender-féle beosztás kisebb-nagyobb módosításokkal jelenleg is használatos, és az uvea tumorok prognózisára vonatkozó szemléletnek változatlanul az alapját képezi [4]. Egyes uvea daganatok benignitásának gondolata az iris tumorokkal kapcsolatban merült fel először. Rones és Zimmermann 1958-ban 125 iris tumor miatt enucleált szem feldolgozása során 87-et (78%) talált szövettani szempontból benignusnak. A fennmaradó 38 (22%) közül, melyek biztosan malignus sejtekből álltak, csak 3 (8%) adott metasztázist [5]. Ezt követően az iris és a corpus ciliare daganatainak kezelésében egyre inkább elfogadottá vált az iridocyclectomia [6]. Újabb 10 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Zimmermann megfogalmazza, hogy az iris és a corpus ciliare pigmentált daganatai A orsósejtes, távoli metasztázist gyakorlatilag sosem adó, „low grade melanomák” [7]. Tőle eredt a sokat vitatott „A orsósejtes naevus” kifejezés is [8]. Chorioidea melanomák szövettani feldolgozása során megállapították, hogy azok között is viszonylag nagy százalékban fordulnak elő kizárólag orsósejtekből álló daganatok [9,10]. Gass e betegek mortalitását vizsgálva kétségbe vonta, hogy az orsósejtes melanomák valóban malignusak volnának, és azt javasolta, hogy csak az epitheloid sejteket is tartalmazó melanomákat tekintsük rosszindulatú, a beteg életét fenyegető, daganatoknak [11]. Újabb meglepetést okozott Zimmerman, amikor statisztikai adatokat közölt arra vonatkozóan, hogy a chorioidea melanomák miatt enucleált betegek között magasabb a tumor (távoli metasztázis) okozta halálozás, mint azok között, akik az enucleatiót visszautasították. Ezen adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy az enucleatio, feltehetően a műtét során a daganatsejtek chorioidealis erekbe való juttatásával, elősegíti a metasztázis képződést [12, 13, 14]. Meghirdette a „no therapy” elvet, azt állítva, hogy a betegnek akkor teszünk legjobbat, ha nem nyúlunk a daganatot tartalmazó szeméhez. Mások az ún. kíméletes (altatásban, a véna vorticosák lekötése vagy a bulbus fagyasztása mellett végzett) enucleatio mellett érveltek [15]. Zimmermané s Gass következtetéseit, az általuk meghirdetett elvek alapján kezelt (azaz kezelés nélkül hagyott) és metasztázisok miatt meghalt betegek nagy száma miatt klinikai szempontból azóta is élesen bírálják [16,17,18]. Blodi véleménye szerint 67
