Szemészet, 1987 (124. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Szemészet 134. 118—133. I #83. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Szemklinikájának (igazgató: Imre György egyetemi tanár) közleménye Adatok a korneális kontaktlencse történetéhez* GYÖRFFY ISTVÁN] A kontaktlencséről szóló közlemények száma a szakirodalomban ma már áttekinthetetlen. Ezek zöme azonban a viselésükkel kapcsolatos problémákkal, az újabb kontaktlencsefajták tulajdonságaival, valamint az ezekkel elért eredményekkel foglalkozik. De hogy a korneális kontaktlencse hol, mikor született meg, hogyan terjedt el szerte a világban, s miképp fejlődött az idők folyamán, erre vonatkozólag csak kevés közleményt találunk. Engem mint szemészettörténészt e kérdés már régóta foglalkoztat, s azt hiszem, e ma már közhasználatú optikai eszköz keletkezésének és kialakulásának története másokat is érdekelhet. Bizonyára kevesen tudják, hogy az első kontaktüveget éppen most 100 éve, egyazon időben, egymástól függetlenül három szemorvos dolgozta ki: Zürichben Fiele, Párizsban Kait, és Németországban A. Müller. Ez év őszén az Európai Szemorvostársaság Kontaktlencse Egyesülete nagyobb szabású kongresszus keretében kívánja e 100 éves jubileumot megünnepelni. Az egykori szklerális kontaktkagylók 60 éven át üvegből készültek, meglehetősen primitív kivitelben. Leghasználhatóbb változatukat 1932-ben Dallos József, akkor még a Mária utcai szemklinika tanársegéde találta fel. E sorok szerzője 1938-ban a Dallos-típusú ún. individuális kontaktkagylókat már törhetetlen műanyagból kezdte el készíteni, s ez az újítása olyannyira bevált, hogy 1—2 év leforgása alatt az egész világon áttértek az üvegről a műanyag kagylók használatára. De ezek nem bizonyultak hosszabb életűnek, mint az üveg, mivel 1948-ban megszületett az első korneális lencse. Az irodalmi adatok szerint feltalálása Kevin Tuohy kaliforniai optikus nevéhez fűződik. Tuohy — aki maga is 4 dioptriás myop volt — kísérletképp sajátmagán próbálta ki, hogy mi lenne, ha a kagyló szklerális részét elhagyná, s csak a korneális lencserészt helyezné szaruhártyájára. Meglepetéssel tapasztalta, hogy viselése több órán át sem volt különösebben zavaró. Mivel egy Solon Braff nevű kontaktkagyló-készítő optometrista alkalmazottja volt, javaslatára másokon is kipróbálták és feltűnően jó eredményeket könyvelhettek el. Találmányára 1950-ben nyert szabadalmat, de az új lencse sikerének híre már korábban kiszivárgott, s 1949-től kezdve más kontaktkagyló-rendeléssel foglalkozó optometristák is elkezdték készítését és rendelését. A korneális kontaktlencsére vonatkozó első irodalmi adatot 1948-ban, egy M. W. Nugent nevű Los Angeles-i szemorvostól találjuk [1], aki egy kaliforniai folyóiratban hívta fel a figyelmet a Tuohy által készített újfajta lencsére, melyet 12 páciense közül 10 csaknem egész napon át jól tudott viselni. 1949-ben már számos kisebb közlemény foglalkozott a polimethyl-methakrylat (PMMA) műanyagból készült kontaktlencse kedvező tulajdonságaival, így többek közt Graham, Spratt, Kanter, Kraus, valamennyien kaliforniai optometristák, akik Tuohy közelségében éltek és könnyen hozzájuthattak Tuohy lencséihez. * Imre György egyetemi tanár 60 éves születésnapjára 118
