Szemészet, 1987 (124. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Az irodalomban a kontaktlencsére vonatkozó első terjedelmes ismertetés H. Harris-tói származik, [2] aki egy amerikai optometrista folyóiratban 23 oldalon számolt be a korneális lencse specifikációjáról és kedvező viselhetőségi tulajdonságairól. Szemészeti folyóiratban az első beszámolót a már említett M. Nugent közölte, [3] melyben 600 kontaktlencsével ellátott esetével kapcsolatos megfigyeléseit ismertette. 1950—51-ben a kontaktlencse használata az Egyesült Államok egész területén rohamosan elterjedt és fokozatosan kiszorította a PMMA műanyag szklerális kagylókat. Az európai szakirodalomban az első ismertetés E. Dickinson londoni optometristától származott, aki maga is keratoconusos lévén kontaktkagylót viselt, s értesülvén Tuohy találmányáról, elutazott hozzá és sajátmagának kontaktlencsét készíttetett, melyet elég jól tudott viselni, de azért jövőjéről eléggé szkeptikusan nyilatkozott [4]. 1951-benCaóamray francia szemorvos adott rövid tájékoztatást a Francia Szemorvostársaságban a Tuohy-féle lencse kedvező tulajdonságairól, noha csak hallomásból szerzett értesülései voltak róla [5]. 1952—53 körül az USA-ban már számos cég is kezdett kontaktlencsék gyártásával üzletszerűen foglalkozni. Európában azonban ez idő tájt a keratoconus és irregularis astigmia korrigálására még csaknem mindenütt a PMMA-ból készült szklerális kagylók voltak használatosak. Az új korneális kontaktlencsének és főleg kedvező viselhetőségének azonban itt is gyorsan híre ment, s felismerve a bennük rejlő üzleti lehetőséget, már 1952-ben három optikus cég kezdett el sorozatgyártásukkal foglalkozni. Németországban Münchenben Söhnges, Kiéiben Wöhlk, Franciaországban pedig Lissac. Eleinte a kontaktlencséket saját üzleteikben árulták, illetve rendelték. A rendelésre — amely alatt a szem méreteinek meghatározását és a megfelelő lencse szemhez illesztését értjük —- angolul ,,to fit”, németül „anpassen”, nincs még megfelelő magyar szó. Hamarosan azonban sok más optikus is rájött, hogy a lencserendelés érdekes művelet és jó haszonnal is jár. Ők a lencséket a már említett cégektől vásárolták meg. Ez idő tájt szemorvosok kontaktlencse-rendeléssel egyáltalán nem foglalkoztak. A személyi kultusz éveiben annyira el voltunk zárva a Nyugattól, hogy a nevezettek tevékenységéről természetesen tudomást sem szerezhettünk. A szemorvosok pedig, amint említettem, idegenkedtek a kontaktlencse használatától, ezért nyugat-európai szemorvosi folyóiratokban rájuk vonatkozó közlemény 1956-ig egyáltalán nem is jelent meg. Hogy a Mária utcai klinika 1953-ban a korneális kontaktlencsék készítésében is az elsők közé kerülhetett, egy szerencsés véletlenen múlt. Egy külföldi páciens ugyanis a rendelőnkben felejtett egy bizonyos amerikai képes magazint, melyben egy rövid tudósítás beszámolt arról, hogy egy új kontaktlencsét találtak fel, mely mindössze 10 mm átmérőjű, s a korneára tapadva fejti ki korrekciós hatását. E hírt „hírlapi kacsának” véltem, de gondoltam, mégis kipróbáljuk. Nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy hordása valóban kevéssé zavaró, ugyanakkor sokkal hosszabb ideig viselhető, mint a kontakt kagyló. Mivel akkoriban a lencséket még csiszolási technológiával készítettük, ami hosszadalmas volt, 1954-ben kidolgoztunk egy új, préseléses eljárást, melynek segítségével az akkoriban lehető legtökéletesebb lencséket lehetett előállítani. 1955-től kezdve mind több páciensnek készítettünk kagyló helyett lencsét, s ez nálunk hovatovább olyan rutineljárásnak számított, melyet Nyugat-Európa több országában akkoriban még be sem vezettek. E találmányaimról akkoriban közleményt nem írhattam, mivel ezek szabadalmaztatás alatt álltak. 119
