Szemészet, 1986 (123. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
1. Incipiens (de még teljes látóélességú), valamint előrehaladott (0,4, 0,6, 0,8 visust eredményező) cataracta esetén szükséges a primér-adaptáció és a káprázásérzékenység vizsgálata, mert esetenként olyan adatok birtokába jutunk, amelyek — tapasztalatunk szerint — az éjszakai gépkocsivezetésre való alkalmatlanságot jelentik. 2. Az üvegtesti homályban szenvedő, csökkent látóélességű betegek primér - adaptációs és káprázásérzékenységi adatai általában az éjszakai gépkocsivezetés szempontjából még az elfogadható határokon belül vannak, bár rosszabbak, mint a szemfenéki degeneratív elváltozások miatt csökkent látóélességűeknél találtak. 3. A hályogüveggel korrigált kerekpupillás, vagy iriscolobomás, valamint a műlencsét viselő teljes látóélességű betegeknél a primér-adaptációs és káprázásérzékenységi mérési eredmények a normális átlagos értékek körül mozognak, tehát az éjszakai gépkocsivezetésre alkalmasnak kell minősíteni őket. A műlencsére felrakódott, vagy mögötte kifejlődött, homályt okozó elváltozások (extracapsularis műtét után megvastagodott hátsó tok) esetén a cataractásoknál elmondottak érvényesek. 4. A teljes látóélességű, látóterű és kompenzált intraocularis nyomású krónikus primér glaucomások esetében a primér-adaptációs értékek a normális átlag alsó határa alatt találhatók, bár a kritikus értéket, a +120-as kijelzést nem közelítik meg. Annak ellenére, hogy káprázásérzékenység mértéke a normális átlag határain belül van, ezeknél a gépkocsivezetőknél az éjszakai vezetés korlátozását megfontolandónak tartjuk. Csak timoptic-kal beállított esetekben viszont, véleményünk szerint, a korlátozás alól felmentés adható. Összefoglalás A szerzők a Cataractométer elnevezésű, újonnan kifejlesztett szemészeti diagnosztikus műszerrel vizsgálták a különböző szemészeti kórformáknál a primaer-adaptáció és a káprázásérzékenység viselkedését. Az éjszakai gépkocsivezetésnél a két adatot döntően kell értékelni a közlekedés biztonsága érdekében. Tapasztalataik szerint a cataractás betegeknél mindig célszerű a vizsgálatokat elvégezni, még teljes látóélesség esetén is, mert időnként az éjszakai vezetés veszélyeztetését igazoló adatok nyerhetők. Üvegtesti homályok és a szemfenék degeneratív elváltozásai miatt csökkent, de az érvényes irányelvek szerint még elégségesnek minősülő látóélesség esetén az éjszakai gépkocsivezetésre való alkalmatlanságot alátámasztó adatokat nem találtak. Ugyanígy a hályogüveggel korrigált, vagy műlencsés aphakiások, az ép funkciójú krónikus primér glaucomások éjszakai gépkocsivezetését sem tartják aggályosnak, ha az intraocularis nyomás normalizálása timoptic-kal történt. IRODALOM: 1. Benningen, E. Van: Der Augenarzt Band VII. 114—115 (Veb. G. Thime Leipzig, 1967). — 2. Cornberg, W.: Der Augenarzt Band II. 178—190 (Veb. G. Thime, Leipzig, 1969). — 3. Follmann, P.: A glaucomás beteg vizsgálata 96—96 о. (Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1981). — 4. Hamburger, F. A.: Das Sehen in der Dämmerung (Springer Verlag, Wien, 1949). — 5. Hrehuss, Gy., Kováts, K., Szabó, L.: Eljárás és berendezés az emberi szem optikai törőközegeiben kialakult, homályosodást okozó elváltozások vizsgálatára (Szabadalmi Közlöny és Védjegy Értesítő, T 26250, 1983. szeptember 28.). — 6. Lakatos, I., Lukács, M., Hrehuss, Gy.: Vizsgálatok egy új szemészeti diagnosztikai műszerrel (MTA KFKI kiadvány, 1984—04 szám). — 7. Lavergne, M. G.: Die Sehfähigkeit der Automobillenker bei Nacht (Haag-Streit A. G. kiadvány, Nr 214, évszám ismeretlen). — 8. Leydhecker, W.: Glaucom ein Handbuch (Springer Verlag Berlin, Göttingen, Heidelberg, 1960). — 9. Lindstrom, R. L., Harris, W. S., Lyle, W. A.: Intra-Ocul. Implant. Soc. J.: 8, 363 (1982). — 10. Täumer, R., Gross, G.: Klin. Mbl. Augenheilk.: 181, 278 (1982). 99
