Szemészet, 1984 (121. évfolyam, 1-4. szám)
1984-02-01 / 1. szám
objektummal hemianop jellegű kiesést; a szemfenéken a hátsó póluson nagyfokú oedemát találtunk. A fluorescein angiographiás lelet megegyezett az előzőével. Előzetes ideggyógyászati vizsgálat és a beteg felvilágosítása után, eisternapunctióval 1 ml, 10%-os Na-fluoresceint adtunk be a liquor térbe. A fluorescein angiographiánál szokásos szemfenéki fényképezés a festékbeadást követő 30 másodpercben nem mutatott ki fluorescentiát a papillagödör területén. Ekkor a festékbeadást és a fényképezést meg kellett szakítanunk a beteg múló rosszulléte (collapsushajlam) miatt. A már ismertetett terápia a visust 3 hét alatt 0,3-ra javította. 1983 szeptemberéig a beteg a bal szemén még 4 látásromlást észlelt; vizsgálati eredményei hasonlóak voltak a korábban leírtakhoz. A látásélességet a konzervatív kezeléssel valamennyi esetben sikerült javítanunk, de a visus így sem emelkedett többé 0,4 fölé, hegesedés pedig ezen az oldalon nem következett be. A beteg nehéz fizikai munkát nem végezhet, de pszichésen kiegyensúlyozott. Rendszeresen ellenőrizzük. Mindkét papilla csaknem teljes területét hatalmas üreg foglalja el, mélységük kb. 15 D; falukon eret csak részben lehet követni. Ép látóidegfőszövetet egyedül nasalisan látni, keskeny sarló formájában. (A beteget nem ismerő szemorvos első gondolata a morphologia alapján glaucomás excavatio lehetne.) A jobb macula atypusos pigmentes elfajulást mutat, a bal oldalon torz, szinte „cellophaning”szerű belső határhártya elváltozás látható, furcsa reflexképekkel, panaszmentes időszakban is oedemásnak tűnő retinával. Megbeszélés A papillagödör különböző alakú (rendszerint kerek vagy ovális), nagyságú (1/10—9/10 papillaátmérő), színű (általában szürke) és elhelyezkedésű lyuk vagy bemélyedés a látóidegfőn. Az esetek egy részében (Sugar, 1967) membrán borítja; a falán futó erek néha a gödör mélyén is végig követhetők. Az idő előrehaladtával a gödör mind átmérőiben, mind mélységében növekedésre hajlamos. Az általánosan elfogadott felfogás szerint e congenitalis abnormalitást a primitív, epithelialis papilla fejlődési zavara okozza. Hogy nem valódi colobomáról van szó, bizonyítja, hogy az inferonasalis elhelyezkedés csak 7%-ban fordul elő (Kranenburg, 1960). Az elváltozás ritka: kb. minden 11 000. szemészeti betegben figyelhető meg (Reis, 1908; Kranenburg, 1960). Diagnózisaink között azonban még ilyen arányban sem fordul elő, melynek oka a kórkép kevéssé közismert volta lehet. Eddigi ismereteink szerint nem öröklődik. 1967-ig mindössze 10 esetben írtak le kétoldali papillagödröt. A malformatio jelentőségét az adja, hogy az esetek kb. 30%-ban serosus maculatáji retinaleválás társul hozzá. Hogy a kettő között összefüggés van, nem vitatható; máig sem eldöntött azonban, milyen módon kerül folyadék az ideghártya alá. Az erre vonatkozó, legkorábbi magyarázat mechanikus tényezők szerepét hangsúlyozta (Kranenburg, 1960; Ferry, 1963; Zimmerman, 1963): szerintük nemcsak a gödör jelent malformatiót, hanem rendellenes a maculopapillaris köteg lefutása is, és ez tractiót gyakorol a maculatájra. E terület a különböző noxákkal (erőfeszítés, láz, vascularis tényezők) szemben locus minoris resistentiae-ként szerepel. Támogatja e felfogást az a tény, hogy leválás csaknem kizárólag temporalis elhelyezkedésű gödör esetén fordul elő, ellene szól viszont, hogy retinalis redőzöttség sem szemtükörrel, sem fluorescein angiographia útján nem mutatható ki. Ez utóbbi módszer zárja ki annak lehetőségét is, hogy a folyadék a retina ereiből származna. Számos adat szól amellett, hogy a folyadék az üvegtestből ered. Sugar (1962, 1967) szerint a növekedés feszülést okoz; ez magyarázza azt is, hogy bár congenitalis elváltozásról van szó, leválás általában csak 20—30 éves korban jelentkezik. Nem elhanyagolható a hátsó üvegtesti leválás szerepe sem: tamponáló hatásának megszűntével szabaddá válik az a csatorna, melyet egyik ese68
