Szemészet, 1984 (121. évfolyam, 1-4. szám)

1984-02-01 / 1. szám

Boros Béla professzor 1983. december 21-én töltötte be 80. életévét. Hat­­gyermekes család tagjaként, nehéz anyagi körülmények között önerőből vé­gezte tanulmányait, és 1929-ben fejezte be a pécsi egyetemen. Imre professzor meghívására lett szemorvos. Bár rövid ideig voltak együtt, de az indítás mind a mai napig meghatározó orvosi működésére, amelynek alapelve a salus aegroti suprema lex esto. 1946-tól 1974-ig volt a Pécsi Szemklinika vezetője, mely idő alatt a betegek, hallgatók, tanítványai, a Szemorvostársaság és az egyetem nagy megbecsülését vívta ki. Nyugdíjba vonulása után is aktív szerepet vállal a klinika és az egyetem életében. Tudományos érdeklődése igen széles körű: a szem kórtana, ezen belül az allergiás és tuberculotikus megbetegedések, a glaucoma, a szervezet és a szem kóros elváltozásai közötti összefüggések stb. Mindezekből több ízben tartott referátumot a Szemorvostársaság nagygyűlé­sein. Nagy általános orvosi és kulturális műveltsége, amelyeket ma sem szűnt meg bővíteni, lenyűgözőek. Az 1962-ben tanártársaival írt Szemészet tankönyv ma is igen hasznos kézikönyv. Az Orvosi Lexikonban 1660 címszó magyará­zatát írta meg, amelyek csak egyes részei szakmai és ismeretterjesztő írásai­nak. Számos nemzetközi kongresszuson képviselte a Magyar Szemorvostársa­­ságot. Személye iránti általános megbecsülését és értékelését jelzi, hogy egyetemi tanári működése alatt összesen 18 évig töltött be vezetői szerepet, mint rektor vagy rektorhelyettes. Ezen időszakra esik a Pécsi Egyetem újjáépítése és hármas feladatának magas szintre emelkedése. Szakmai és közéleti szerepléséért kapott kitüntetései igen nagy számúak: köztársasági arany érdemérem, kiváló orvos, az oktatásügy kiváló dolgozója, munkaérdemérem arany fokozata (háromszor), az Erfurti Akadémia dísz­doktora, pro universitate arany fokozat, Hirschler-emlékérem stb. Boros professzort, a tudós embert a szerénység, humánum, segítőkészség, kedvesség, bölcsesség jellemzi. Ezért tisztelik és szeretik mindazok, akik talál­koztak vele és közelében élhetnek. További munkájához lankadatlan erőt és egészséget kíván a Magyar Szemorvostársaság 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom