Szemészet, 1984 (121. évfolyam, 1-4. szám)
1984-08-01 / 3. szám
Újabban az enyhe és középsúlyos keratoconjunctivitis sicca esetekben a bulbaris kötőhártya felszínes rétegeiben a legfeltűnőbb elektronmikroszkópos jelnek az intercellularis rések kiszélesedését, a felső sejtrétegek szétválását és a felszín mikroplikáinak elváltozását tartják (Radnót és Follmann, 1977; Abdel- Khalek és mtsai, 1978 a). A mikroplikák számának csökkenését és a mikroplikák lelapulását Abdel-Khalek és mtsai (1978 b) 80 évesnél idősebbeknél is ki tudták mutatni, akiknél egyébként keratoconjunctivitis sicca nem állt fenn. E szerzők úgy vélik, hogy a mikroplikáknak ez az elváltozása a könnyfilm-stabilitás csökkenésével jár együtt. Eseteink egy részében a könnytermelés csökkenése nélkül Bengál-vörössel festődés keletkezett a bulbaris kötőhártyán, a vizes pilocarpinnal kezelt oldalon. A Vistacarpinnal kezelt oldalon ezt egyetlen esetben sem tapasztaltuk. A bemutatott elktronmikroszkópos képek tanúsága szerint a vizes oldószerben cseppentett pilocarpin hatására „sicca-szerű” elváltozások keletkeztek a kötőhártya felszínén, illetve az öregkorban fiziológiás elváltozások súlyosbodtak. A polivinilalkoholban oldott pilocarpin cseppentése ezzel szemben a kezelés előtti elváltozásokat megszüntette, a kötőhártya felszínét „megfiatalította”. Mindkét esetben a pilocarpin koncentrációja azonos volt, így e jelenségek legvalószínűbb oka a vizes, illetve polivinilalkoholos oldószer. Vizsgálatokat kezdtünk methylcellulózt tartalmazó cseppel is (Isoptocarpin), a leírtakhoz hasonló klinikai eredménnyel. A morphológiai vizsgálatok folyamatban vannak. Előzetes vizsgálatainkból összefoglalva az a következtetés vonható le, hogy hosszas lokális kezelés esetén (pl. glaucomás betegeknél) nem elhanyagolható az oldószer minősége, amelyben a hatóanyagot cseppentjük. Eredményeink arra mutatnak, hogy a fiziológiás könnyhöz hasonló oldószerben alkalmazott cseppek, illetve kenőcsök károsítják legkevésbé a szemgolyó elülső felszínét. Az elektronmikroszkópos megfigyelésekkel összhangban a hisztokémiai vizsgálataink is amellett szólnak, hogy megközelítően fiziológiás összetételű anyagok rendszeres és hosszantartó alkalmazása alig terheli meg a kötőhártya elimináló mechanizmusait. Míg a vizes pilocarpin mintegy kimeríti a kehelysejt reproductios képességét, a Vistocarpin gyakorlatilag változatlanul hagyja a kehelysejt populatiókat. A szemcseppek és kenőcsök vivő anyagának megválasztása szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az életkor meghosszabbodásával lényegesen meghosszabbodik bizonyos, krónikusan használt gyógyszerek alkalmazási ideje is. Összefoglalás Húsz 68—76 év közötti glaucomás betegnél az egyik szemet 1%-os vizes pilocarpinnal, a másik szemet 1,1%-os Vistacarpinnal kezeltük. A két szemen összehasonlítottuk a bulbaris kötőhártya felszínének finomszerkezeti képét. A kezelés megkezdése előtt egyik beteg sem szenvedett keratoconjunctivitis siccában. Egy évvel a kezelés megkezdése után a vizes pilocarpinnal kezelt oldalon 8 szemen a felszín mikroplikái hiányosak, töredezettek, lelapultak, a felszíni mucinréteg helyenként összecsapzódott, hasonlóan a keratoconjunctivitis siccában láthatóhoz. A felszínes kötőhártya sejtek vakuolizáltak, a sejtközi kapcsolatok csaknem teljesen felbomlottak. Toluidinkék alkalmazása után a hámsejtek felszínesen fekvő rétegében fokozott basopholia észlelhető. A kehelysejtek száma csökkent. A Vistacarpinnal kezelt oldalon ilyen elváltozásokat nem tapasztalhattunk, sőt az idős korra jellemző hámfelszín változások is megszűntek. 154
