Szemészet, 1983 (120. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 1. szám
stb.), valamint az, hogy a sérült határhártyájú üvegtest kitölti az elülső csarnokot és így okoz csarnokvíz felszívódási zavart (Leydhecker, 1973, Follmann, 1978). Természetesen a primer glaukóma lehetősége is szóbajön, amit a másik szem vizsgálata dönt el. Kutschera és Ebner (1964) 35 szubluxált lencse után fellépett szekunder glaukóma esetéből 21 alkalommal távolították el a lencsét, és a szemnyomás 5 eset kivételével magas maradt. Mi 32 szubluxált lencse esetünkből 20 esetben (62%) találtunk magasabb szemnyomást, amelyek közül csak 2 esetben tudtunk primer glaukómát megállapítani. A katarakta műtétet Knapp (1928) szerint 0,8—1,0%-ban, Sinclaire (1932) szerint 0,33%-ban, Leydhecker (I960) szerint az esetek 1—7%-ában követi szembelnyomás-emelkedés. Mi a huszonöt év alatt osztályunkon végzett 2382 lobuláris extrakció után 103 esetben (4,3%) észleltünk intraokuláris nyomásemelkedést. A statisztikánkban szereplő további 23 esetben a műtétet más intézetben végezték. Az aphakiás glaukómák értékelésénél természetesen ugyanúgy gondolni kell a fentebb említett három lehetőségre. Éppen ezért katarakta műtét előtt, nemcsak a műtét érdekében, de az esetleges primer glaukóma felfedezésére is, elengedhetetlennek tartjuk az intraokuláris nyomásviszonyok pontos ellenőrzését. Mint fentebb említettük, szekunder glaukómánál minden esetben szükséges a primer kórforma bizonyítékai után kutatni. Erre utal Vörösmarthy véleménye is, amely szerint, ha hályogműtét után hónapokkal az intraokuláris nyomás megemelkedik, és a nyomásemelkedés okát nem találjuk, primer glaukómára kell gondolni. A fentebb említett módszerekkel a 126 aphakiás glaukómás szemen 47 esetben sikerült primer glaukómát igazolni: 43 esetben simplex, 4 esetben kongesztív formát találtunk. Az esetek egy részében a nem operált szemen igazolt primer glaukóma kórisme birtokában, joggal tételezhettük fel, hogy a másik szemen a katarakta műtét még látványosabban manifesztálta az addig potenciális glaukómát. A katarakta műtét után kifejlődött szekunder glaukómának a következő okai ismeretesek: 1. Elhúzódó posztoperatív gyulladás akut, vagy szubakut iridocyclitis formájában. Ilyenkor gyakran a pupilla és coloboma területében izzadmányhártya keletkezik, az iris pupilláris széle és a coloboma szárai lenőnek az üvegtesti határhártyához („synechia posterior”), amely később „pupilláris blokk” kifejlődéséhez vezethet. Ebbe a csoportba tartozik az a további 7 esetünk, ahol nem találtunk primer glaukómára utaló jelet, de az intraokuláris nyomásemelkedés okát egyéb, a műtétet követő szemelváltozásban sem találtuk meg. Ebben az esetben joggal gondolhatunk az iris hátsó felszínének az üvegtesti határhártyával való lapszerinti összenövésére („irishátsófelszínblokk”), amely a posztoperatív időszakban gyakran látványos gyulladás nélkül fejlődik ki (Radnót, Szabó, 1957, Dódén, Schnaudigel, 1980). Amíg az elzáródás nem válik teljessé, heveny tünetek nem jelentkeznek, de megfigyelhető, hogy az esetek nagy részében a pupilla sem miotikumokra, sem mydriatikumokra nem reagál. Anyagunkban a synechia posterior mint szekunder glaukómát előidéző elváltozás 28 esetben fordult elő. — 2. Nehezen helyreálló, vagy hosszabb időn át sekélyebb csarnok. Gyakorlatilag ez a kép alakul ki a nem tökéletesen záródó seb esetén, sebruptúra után, ha az iris a szaruhártya hátsó felszínéhez fekszik, vagy belenő a sebbe („synechia anterior"). Az iris gyöke ilyenkor elzárja a csarnokzugot, ami gonioszkópiával jól látható. Higgitt véleménye szerint szekunder glaukóma akkor fejlődik ki, ha a csarnokzug 50%-a elzáródott. Az I. táblázaton 29 ilyen esetünk szerepel, amelyek közül 8 esetben a csarnok a műtét után 5—7. napon sekélyebbé vált (ablafio chorioideae), 3 esetben pedig sebruptúra következett be. —- 3. Az üvegtesti határhártya műtét alatti, vagy utólagos átszakadása köhögés, tüsszentés, erőlködés következtében, főként teljes iridectomia 53
