Szemészet, 1982 (119. évfolyam, 1-4. szám)
1982-02-01 / 1. szám
2. A kétoldali kong. cataracta esetében jóval kevesebb az amblyopias beteg, ami részben arra vezethető vissza, hogy a két oldali teljes cataracta hamar kiderül. Másrészt a kétoldali kong. cataracta esetében gyakran látható centrális maghomály, még ha későn kerül is diagnosztizálásra, lehetővé tesz némi látóélességet, amely a két oldalon közel azonos, így egyik szem sem nyer a másikkal szemben prioritást. 3. Az egyoldali kong. cataracta optimális optikai korrekciója a lágy kontaktlencse. Szemüveggel és takarással nehézkes és sokszor eredménytelen az utókezelés. 4. A kétoldali aphakiás gyermek sok hasznát veszi a bifokális aphakiás korrekciónak. 5. Nélkülözhetetlen a rendszeres szeművegkontroll, hogy a növekedésben levő gyermek refrakciójának legkisebb mérvű változását is követhessük a korrekcióval. A fentiekből következik, hogy a kong. cataracta műtétének időpontját az amblyopia kialakulása sürgeti, ezért helyes elfogadni az irodalomban újabban ajánlott álláspontot, miszerint a műtét jóval 1 éves kor előtt indikált, rögtön, ha már az altatás nem jelent veszélyt. Összefoglalás A szerzők kritikai áttekintést adnak a fiatalkori hályog eltávolításának különböző formáiról. Állást foglalnak a fiziológiai és műtéttechnikai okokból előnyösebb extrakapszuláris eljárás mellett. Majd ismertetik a Dardenne-féle a Geuder-cég által gyártott készülékekkel végezhető exsucatiós, vagy aspirációs eljárást, amely feleslegessé teszi a gyermekkorban nagy traumának számító corneoscleralis, vagy corneális sebkészítést. A műtétnél alkalmazzák az öregkori hályogkivonást követő műanyaglencse implantáció során kifejlesztett extrakapszuláris műtéti technikát és a műtétet nagymértékben megkönnyítő, továbbá kíméletesebbé tevő előkészítő eljárást az okulopressziót. Beszámolnak eredményeikről és ezek értékelése során többek között megállapítják, hogy az amblyopia megelőzésének érdekében a műtét elvégzésének optimális időpontja az egy éves kor betöltése előtt van, rögtön, ha az altatás már nem jelent veszélyt. IRODALOM: Barraquer, J., fíuttlan, J.: Foertschritte in der Staroperation in den letzten zehn Jahren. Adv. Ophthal. Bd. 24, S. 2—173. Karger, Basel, 1971. — Dardenne, M. USetiawan-Ong, Hs. D., Engels, Th. : Klin. Mbl. Augenheilk. 160, 164 (1972). — Dardenne, M. U. : 10th Hellenic Ophthalmological Congress Chania Creta. 1977. 197. — Fison, L. : An. Ints. Barraquer 3, 301 (1962). — Frey, Th., Friendly, D., Wyatt, D.: Am. J. Ophth. 76, 381 (1973). — Fuchs, J.: Klin. Mbl. Angelheilk. 121, 592 (1952). — Fuchs, J.: Klin. Mbl. Augenheilk. 140, 623 (1962). — Fuchs, J. : Klin. Mbl. Augenheilk. 146, 713 (1965). — Fuchs, J., Junghannss, K. H. : An. Ints. Barraquer 9, 99 (1969). — Qirard, L. J.: Arch. Ophthal. (Chicago) 77, 387 (1967). — Jaffe, N. S. : J. Ophthalmol. 88, 819 (1979). —Kelman, Ch.: The New Report on Cataract Surgery, ed R. C. Welsh u. J. Welsh, Miami Educational Press, 248—250 (1969). — Kelman, Ch. : Highlights Ophthalm. 8, 44 (1970/71). — Maumenee, E.: The New Report on Cataract Surgrey. Ed. R. C. Welsh, Miami Educational Press, S. 419, 423 (1969). — Maumenee, A. E., Glondbery, M. F. ; Arch. Ophthal. (Chicago) 74, 72 (1965). — Middleton, J. M.: J. Int. Coll. Surg. 37, 66 (1962). — Pearce, J. L. : Br. J. Ophthalmol. 61, 310 (1977). — Scheie, H. G.: Ámer. J. Ophthal. 50, 1048 (1960). —Scheie, H. G.: New Report on Cataract Surgery. Ed. R. C. Welsh und J. Welsh, Miami Edicational Press. S. 431—433 (1969). — Setiawan-Ong, Hs. D., Dardenne, M. U., Lippert, U. : Klin. МЫ. Augenheilk. 160, 490 (1972). — Shearing, S. P.: Contact and JOL lens. Med. J. 4, 114 (1978). — Varga M.: Újabb eredmények a Szemészetben. ŐSZI. 1978/1. 31—55. —- Vörösmarthy, D.: Eingriffe am Auge (Blaskovics—Kettesy—Vörösmarthy) 4. Auflage Ferdinand Enke, Stuttgart, 1970. 17