Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)
1980-08-01 / 3. szám
A periphlebitises trakciós üvegtesti köteg okozta retinaszakadást sikerült eredményesen lezárni. Az anatómiai gyógyulást nem mindig követi megfelelő funkcionális eredmény. A 29 gyógyult eset közül csak 11 esetben lett a látásélesség 5/10-nél jobb, 13 esetben 5/10—5/25, 2 esetben 5/30, illetve 5/50 maradt a végleges látásélesség. Megbeszélés Sokan úgy vélik, hogy a gyermekkori és a juvenilis leválás az ablatio retinae patológiájában különleges csoportot képez, amely több szempontból eltér a felnőttkori betegségtől. Az irodalmi adatok szerint háromszor olyan gyakori fiúknál, mint lányoknál (Bernardczykoiva 1966, Vallon 1965, Massin és Tatry 1969, Edmund 1969, Hudson 1969, К lő ti 1969, Guillaumat és Bemard 1969, Hilton és Norton 1969, Saracco és mtsai 1978 stb.). Ezt azzal magyarázzák, hogy a fiúk jobban ki vannak téve sérülés lehetőségének, agresszívebbek a játékban és aktívabbak a sportban. Az életkor alakulását tekintve a leválások száma 3 és 8 év között alacsony és majdnem valamennyi kongenitális fejlődési rendellenesség, peri- vagy posztnatális intraokuláris gyulladás következménye. Ezután hirtelen megemelkedik a leválások száma és 16 év körül éri el a maximumot. Anyagunkban 8 éven aluli gyermek nem fordult elő, eseteinknek több, mint felében az életkor 10 és 16 év között volt. Fiataloknál jelentősen több atraumás leválás, mint felnőtteknél. Az irodalmi adatok szerint a gyermekkori leválásoknak mintegy felét sérülés okozza. Anyagunkban a trauma 64%-ban szerepelt etiológiai tényezőként. Néha a sérülés csak alapos kikérdezésre derül ki, amely hónapokkal, nemritkán évekkel előzte meg a leválást (Saraux és mtsai 1965). A diagnózist gyakran későn állítják fel. Néha a tanítónő, vagy iskolaorvos veszi észre, hogy a gyermek valamelyik szemével rosszul lát. Máskor egyéb orvosi vizsgálat, vagy refrakció meghatározás során véletlen észlelésként derül ki a leválás. A sérülés — bármilyen súlyos volt is — nem ösztönzi a szülőket, hogy megvizsgáltassák a sérült szemet. A kisgyermek nem veszi észre féloldali látásromlását, ezért gyakran későn kerül szemorvoshoz. A traumás eredetű retinaleválás fiatalokban morfológiailag is különbözik egyéb leválásoktól. A retina kevésbé emelkedik elő, a leválás lassan halad előre. Ezt jelzik a mások által is gyakran észlelt demarkációs vonalak, intraretinális macrocysták (Hilton és Norton 1969). A myopia etiológiai szerepéről ebben a korcsoportban eltérően vélekednek a különböző szerzők. Gailloud és mtsai (1968) szerint a nagyfokú rövidlátás nem játszik fontos szerepet a juvenilis leválásban. Saját tapasztalataink megegyeznek Pannarale (1969) észlelésével, miszerint 14 éves korig a traumás leválás, 14—21 éves korcsoportban viszont a myopiás leválás fordul elő gyakrabban. A leválást sokkal hamarabb lehet felfedezni rövidlátóknál, mint a traumás esetekben. Photopsia, majd hirtelen látásromlás napok alatt kialakulhat, így a beteg korábban orvoshoz kerül. Gyakran kisebb sérülés is előfordul, melyre néha a beteg csak ismételt kérdezésre emlékezik vissza. A szakadás típusa az etiológiával kapcsolatos. A traumás leválásokra az ora serrata szakadás jellemző. Schepens (1968) kísérleteiben kimutatta, hogy contusio alatt a bulbus durván deformálódik, ez az erőbehatás szakítja le a retinát az óra serratánál levő szoros tapadásáról. Nem kétséges, hogy az óra serrata szakadás már a sérüléskor kialakul, ezért különösen fontos figyelemmel kísérni ilyen eseteket. A leválások 25%-a a sérülés után egy hónappal jelenik meg, 41%-a viszont több, mint egy évvel a sérülés után (Hilton és Norton 1969). 141
