Szemészet, 1979 (116. évfolyam, 1-4. szám)
1979 / 2. szám
Eredmények Műtéti eredményeinket a II. táblázatban foglaltuк össze. Az indikáció kérdésével összhangban, a kompenzáció kritériumának is elsősorban azt vettük, hogy a funkció romlását sikerült-e megakadályozni, illetve megállítani. A látótér romlás ugyanis nemcsak az intraoculáris nyomás értékétől függ, hanem a látóidegfő vérellátásától, ami a papilla arteriolákban uralkodó perfúziós nyomás és az intraoculáris nyomás egyensúlyának a függvénye. Kiegészítő miotikus kezelést rendeltünk el, ha az ellenőrzések során ismételten 20 Hgmm feletti tenzió-értékeket mértünk. Pilocarpinnal kezelt betegeink is egyensúlyban vannak maximum napi háromszori cseppentés mellett; diuretikum tartós adására egyetlen esetben sem kényszerültünk. Három esetben postthrombotikus szekunder glaukoma miatt végeztük a műtétet; itt a bizonytalan fényérzésű szemek fájdalommentessége volt a fő cél. Eredményesnek tekintettük a műtétet, ha a szemnyomás — kissé emelkedett szinten is — egyensúlyba került, a fájdalom és a kongesztió megszűnt. Mindhárom esetben 3—4 hónap múlva az iris rubeosisának visszafejlődését is megfigyeltük. Végeredményben az esetek 94,5%-ában műtét után a szemnyomás tartósan egyensúlyba került a funkciók további romlása nélkül; 76,7%-ban további cseppentésre sem volt szükség. Az irodalomban közölt szövettani vizsgálatokból kiviláglik, hogy a trabeculectomia eredményessége nem a csarnokvíz elfolyás fiziológiás útjának helyreállításával kapcsolatos, amint az eredeti célkitűzés volt. Benedict (1977) fluoreszceinnel végzett vizsgálatai a fistulisatiós műtétek hatásmechanizmusára vonatkozóan kiderítették, hogy trabeculektomia után a csarnokvíz elfolyás a kötőhártya felé kevésbé rohamos és diffúzabb, mint a klasszikus trepanatiós műtétek után. Az általában ilyenkor is kialakuló filtrációs párna laposabb, erezett, kevésbé körülhatárolt, mint a klasszikus műtétek utáni állapotra jellemző avascularis, cisztózus párnák. Benedict kísérleteivel bizonyította, hogy az elvezetés fő útjai: 1. diffúz reszorpció a subconjunctiva degenerált érfalain át, 2. a filtrációs párnától független elvezetés a környező nyirokereken keresztül, és 3. a műtéti területben eredő atí pusos víz vénákon át. Saját műtéteink után az esetek túlnyomó többségében nagy, erezett filtrációs párna alakul ki; ez a későbbiek során fokozatosan laposabbá válik. Két évnél régebbi eseteink közül 4-nél a filtrációs párna minimális, a műtéti területben hegesedés van. Ezek közül egy szimplex glaukomás betegünk gyógyszeres kezelés mellett sincs egyensúlyban, bár funkciói romlásában diabetese és a műtét óta lezajlott parciális vénathrombosisa is közrejátszott. A másik három cseppel egyelőre kompenzálható. A kongesztív krónikus glaukomás csoportban két malignus glaukomás esetünk volt. Egyiknél a hályogkivonással kombinált műtét közben üvegtest bevérzés keletkezett. Másik betegünk malignus glaukomája v. centralis retinae ág-thrombosisát követően manifesztálódott, és minden konzervatív kezeléssel dacolva gyorsan progrediált. A műtét után a csarnok nem állt helyre, emiatt a duzzadó lencse extrakciójára kényszerültünk ; a szemnyomás azonban ezután is magas maradt. A szekunder glaukomások közül eredménytelennek tekinthető egy eset: intraoculáris réz-idegentest felszívódását követően chalcosis alakult ki; cataracta complicata miatt hályogműtétet végeztünk. Extrakció után fél évvel 85
