Szemészet, 1978 (115. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 2. szám
I. táblázat Név Kor (év) Hám benövés jellege Visus műtét után Recidiva Megfigyelési idő (év) Egyéb P. Z. 66 invasio 5/12 8 T. F. 66 eysta kml — 0 myop, fundus destrukció Ny. P. 63 cysta 5/30 — i trachoma IV., myop, fundus V. J. 60 invasio szeou — о cicatr. adhaerens K. M. 67 cysta 5/15 — 4 sec. glaukoma H. G. 65 invasio 5/6 — 3 pupillaképzés photocoag.-al K. P. 68 invasio 5/12 — 2 pupillaképzés photocoag.-al P. .1. 68 invasio 5/20 + 2 gyakori hypertensiv iritis lázatban foglaljuk össze (I. táblázat). A vísus öt esetben maradt 5/20, vagy annál jobb. Egy esetben 5/30 lett a vísus. Régi trachomás cornea homályok miatt nem lehetett jobb eredményt várni. Két esetben a látásélesség szeou, illetve kml-re romlott. Az előbbinél myopiás fundus destrukciók magyarázták a rossz látást. Az utóbbinál az iris a cornea heghez tapadt és photocoagulatióval sem sikerült új pupillát képezni. Egy másik, hasonló esetben a photocoagulatio eredményes volt és 5/6 látásélességet sikerült elérni. Megbeszélés Feltehető, hogy katarakta műtét után epithelinvasio az elülső csarnokban sokkal gyakrabban fordul elő, mint azt az irodalomban található statisztikai adatok jelzik. Klinikai anyag feldolgozása nem mindig ad reális képet a hámbenövés előfordulásáról. Ennek oka egyrészt az, hogy nem ismerik fel és más diagnózissal kezelik az elváltozást. Másrészt az ilyen szemek vagy nem kerülnek szövettani bizonyításra, vagy esetleg nem a műtétet végző intézetben történik az enucleatio. Theobald és Haas (1948) 14 szövettanilag diagnosztizált esetet közöl, melyekből csak négyet ismertek fel. Berliner (1950) szintén felhívta a figyelmet, hogy hályogműtét után enucleált és szövettanilag háminvasiónak bizonyult kilenc szemből ötben iridocyclitis volt a klinikai diagnózis. Még meggyőzőbb Rones (1949) statisztikája, melyben 34 szövettanilag bizonyított esetből csak háromban volt helyes klinikai diagnózis. Műtét után a hám nem azonnal jelenik meg a csarnokban, hanem különböző tartamú „szabad intervallum” állapítható meg, amely néhány héttől néhány hónapig terjed. Ez a szabad intervallum Bonnet—Gehin (1962) szerint nem valódi, mert finom Tyndall jelenség állandóan fennáll. A hám növekedésében is nagy egyéni ingadozások vannak. Minél hevesebb a gyulladás, annál gyorsabb a progresszió (Blomskold 1954). Természetét tekintve az epithel benövés nem tumor, mégis destruktív tendenciája miatt klinikailag rosszindulatú. Az intraocularis hámburjánzás patomechanizmusát sok vonatkozásban az experimentális vizsgálatok tisztázták. Megállapítást nyert, hogy bizonyos feltételekre van szükség, hogy a csarnokban hámproliferáció meginduljon. Maga a csarnokvíz is gátló hatással van a sejtnövekedésre (Kornblueth és Tenenbaum 1956). Ha csak cornea- vagy conjunctiva hámot, vagy teljes vastagságú cornea darabot helyeztek az elülső csarnokba, az implantátum felszívódott, ha azonban bőrt, vagy teljes vastagságú conjunctívát ültettek be, akkor epithelproliferáció jött létre (Cogan 1955, Regan 1958, Hilding 1960, Friedman és mtsai 1971). Az elülső csarnokba implantálódott hámszövet ultrastruktúrális vizsgálatával Radnót és Varga (1972) megerősítették ezt az experimentális tapasztalatot. 71
