Szemészet, 1978 (115. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 2. szám
Nem ismeretes pontosan az sem, hogy a hámbenövés miéit vesz fel egyes esetekben cystaalakot és miért fejlődik ki máskor invasiv jellegű membrán. Az epithelsejtekről tudjuk, hogy hajlamosak továbbterjedni mindaddig, amíg össze nem találkoznak a másik irányból jövő sejtekkel. Berliner (1950) lehetségesnek tartja, hogy bizonyos ellenállás az elülső csarnokban, pl. lencsemaradék, üvegtest, vagy fibrinszálak meggátolhatják a hámlemez terjedését és a hámsejtek találkozását okozzák. Paufique és Hervouet (1964) az epithelcystákat a diffúz epithel invasio abortiv formáinak tekintik. Az epithel invasio elterjedését sokan a corneoscleralis varratok alkalmazásával hozzák összefüggésbe. Erre utalnak azok a közlemények, melyekben a szerzők kétszer annyi esetet találtak a megfigyelési idő második felében, mint az elsőben (Sullivan 1957, Payne 1957, Eldrup—Jorgensen 1969. stb.). A legújabb statisztikai adatok szerint Zolog (1976) 1400 hályogműtét közül 700 varrat nélkül operált esetből csak egy epithelinvasiót talált (0,15%), míg a másik 700 esetben, melyekben varratokat alkalmaztak, 6 epithelbenövés fordult elő (0,S5%). Berliner (1951) és Duke—Elder (1954) is úgy vélik, hogy a corneoscleralis varratok fokozzák a hámbenövés lehetőségét, mivel a hám a varratok mentén bekúszhat az elülső csarnokba. Sokkal gyakoribb, hogy a hámbenövés a sebben levő fistulán át történik, melyet Paufique és Hervouet (1964) „chancre d’inoculation”-nak neveznek. Ilyenkor műtét után az elülső csarnok egy ideig sekély, a szemgolyó puha lehet. Paufique (1959) szerint egyes fistulák fennállhatnak anélkül, hogy a csarnok mélységét változtatnák. A hám ugyanazon a nyíláson lép be, mint amelyiken a csarnokvíz kifolyik. A szemgolyó collapsusa a hiányos sebzárásból ered. A nem megfelelő varrási technika, a sebajkak hibás illeszkedése, szövetbecsípődés a sebvonalban, hajlamosít háminvasio megindulására. A sebajkak hibás illeszkedését a szabálytalan, rovátkolt sebvonal is okozza. A legjobb sebet a helyes technikával vezetett Graefe-késsel lehet készíteni. Helytelen a túl mélyen öltött és a túlságosan meghúzott varrat is. A mikrosebészi eszközök, a finomabb fonalak és az operáló mikroszkóp alkalmazása csökkenti ennek a súlyos komplikációnak előfordulását. Mackensen (1969) szerint mikroszkóp ellenőrzése alatt varrva a sebet, az epithelisatio ismeretlen. A prevenció szempontjából sokan fontosnak tartják a limbus alapú kötőhártyalebenyt (Theobald és Haas 1948, Swan és Christensen 1966, Allen és Duehr 1968). A betegség kezelésére sokféle terápiát ajánlottak. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy gyógyítása nehéz. Implantációs íriscvstánál az iridektomia a legeredményesebb beavatkozás. Csarnokcysta esetén Maumenee (1956, 1964) a cornea hátlapjának curettageával, Sugar (1967) hátsó lamelláris cornea rezekcióval kombinálta az iridektomiát. A sebészi eljárásokon kívül próbálkoztak kémiai anyagokkal. Schöler (1956) jóddal töltötte fel a cystát, Lindner (1937) 10%-os triklórecetsavat, Spaeth (1948) 50%-os dextrózt, Maumenee (1956) 70%-os alkoholt használt. A kémiai szerek a cystából kidiffundálva erős izgalmat okoznak a szemen. Eltérőek a vélemények a rtg-besugárzás jó hatását illetően (Nónay 1942, Tanew, 1947, Calhoun 1949, Pineus 1950). Néhány esetben mi is megpróbáltuk a sugárkezelést, de tapasztalataink nem voltak egyértelműen jók. Négy beteg közül kettőnél a terápia eredménytelen volt, a másik kettőnél meglassult a folyamat, de kétségtelenül progrediált. A rtg-kezelés hatásának megítélésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a hámlemez növekedése egyéni variációt mutat. Fénysugarak is felhasználhatók az íriseysta roncsolására. Photocoagulatióval szerzett jó tapasztalatokról számolnak be Francois és Weckers (1965), Konstans és Minas (1965), Gerhard és mtsai (1966). Fistula esetén jó eredmé-72
