Szemészet, 1978 (115. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 1. szám
hosszú relaxációs ideje. A lefagyást követő relaxációs idő minimum fontos információkat hordoz a vízmolekulák mozgásáról. Lényegében ugyanezt látjuk a 34 MHz frekvencián elvégzett mérések esetében is (2b ábra). A két különböző frekvencián mért értékek közötti különbség megfelel az elméletileg várhatónak. A 3. ábrán a 90 MHz-en mért spin-spin relaxációs idők (T2) — úgyszintén hőmérsékletfüggésben ábrázolva — láthatók. Meg kell jegyeznünk, hogy a magas hőmérsékletű spin-spin relaxáció nem jellemezhető egyetlen Trelaxációs idővel, hanem a T2 idők egy tartományával. Az egyszerűség kedvéért itt csupán az átlagértéküket adjuk meg. A tiszta és teljesen elszürkült lencsék T2 relaxációs időinek átlagértékei + 30 °C-tól kb. — 9 °C-ig külön csoportot képeznek, míg — hasonlóan a T1 relaxációs idő eredményekhez------9 °C és — 55 °C között a rendszer egyetlen T2 idővel jellemezhető, és a kétféle lencsére azonos. Erről az ábráról ezenkívül még ugyanazt elmondhatjuk, mint a 2a és b ábrákról. Megbeszélés Tiszta és teljesen elszürkült kataraktás lencsékben levő víz állapotát vizsgáltuk MMR módszerrel. Ügy gondoljuk, hogy a szemlencsének, mint heterogén rendszernek egy részéről, a hidrátburokban levő vízmolekuláról kapott jelet egyértelműen el tudjuk választani a rendszer egészétől. Ilyenmódon a rendszer egy központi jelentőségű részének „kézbentartásával”, megbízható részinformációkat kaphatunk magáról az egész rendszerről is. Azt találtuk, hogy a teljesen elszürkült lencsékben a víz kevésbé kötött állapotban van, mint a normál lencsékben. Számos relaxációs idő mérési eredményt ismerünk különböző szövetekben (Hazlewood és mtsai [8]; Hazlewood [9]; Hazlewood és mtsai [10]; Damadian [1]; Damadian és mtsai [2]; Raaphorst és mtsai [15]. A szerzők abban megegyeznek, hogy a Tx és T2 idő értékek változása a vízmolekulák mozgékonyságának változásával hozható összefüggésbe, nevezetesen: minél nagyobb a vízmolekulák mozgékonysága, annál hosszabb a Tx és T2 idő értéke. Ami a kiváltó okot illeti^ azok között az ion-koncentrációban, a víz mennyiségében, valamint a fehérjeszerkezetben bekövetkező változásokat említik meg. Az irodalomból és saját méréseinkből tudjuk, hogy a teljesen elszürkült lencsék nátrium koncentrációja magasabb, kálium koncentrációjuk pedig alacsonyabb, mint a tiszta lencséé (Van Heyningen [17]; Maraini és Mangili [12]; Maraini és Torcoli [13]; Duncan és Bushell [4]; Rácz és Kellermayer [16]). Arra a kérdésre, hogy a két ion koncentrációja mennyire befolyásolhatja a relaxációs idők alakulását, Raaphorst és mtsai [15], valamint Fung és mtsai [7] véleményével egyetértésben azt gondoljuk, hogy nem számottevően: e két ion koncentrációja ugyanis, esetünkben is, tehát mind a normál, mind a kataraktás lencsékben, túl alacsony ahhoz, hogy a relaxációs idők értékeit megváltoztassa. A szabad víz mennyiségének növekedése a relaxációs idők megnyúlását vonja ugyan maga után, de az általunk kapott értékeknél lényegesen kisebb mértékben. Az egészséges lencse víztartalmának kb. 24%-a nem fagyasztható le. Ha a teljesen elszürkült lencse víztartalma csupán a „szabad” víz mennyiségének növekedésével állna elő, akkor kb. 21%-os „kötött” víz tartalmat kellett volna találnunk. Ezzel szemben a mért érték csupán kb. 13%-os. Ügy gondoljuk tehát, hogy a Tx és T., értékek meghosszabbodásáért elsősorban a fehérjeszerkezetben végbement változásokat kell felelőssé tennünk. Mérési eredményeink rövid összegezéseként azt mondhatjuk, hogy a szemlencse makromolekuláinak hidrátburkában lényeges változásokat találtunk: a teljesen elszürkült lencse fehérjéinek hidratációs burkában levő víz mennyisége kevesebb, mint a normál lencsében. További nyitott kérdés, hogy a molekulákban, illetőleg a hidrát-4
