Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 1. szám
Szemészet 112. 15—18. 1975. A Blaskovics-iskoláról ALB8ETHBÉLA Huszonöt éve elmúlt már, hogy az ismeretlentől félve, telve szorongással, munkába álltam Kettesy professzor klinikáján. Beköltöztem egy kis eldugott szobába, s ez lett az otthonom. Segítő, baráti kezek nyúltak felém, a szorongások gyorsan oldódtak s az ismeretlenek lassan ismerőssé váltak. Az éjfélekig nyúló beszélgetésekben azonban ismételten felmerült egy név, s rendszerint ez döntött a parázs szakmai vitákban. Az a mondat, hogy Blaskovics szerint így vagy úgy kell valamit csinálni, majdnem mindig döntő érvnek bizonyult, s ezt legtöbbször Kettesy professzor mondta ki. Megtanultam, hogy a Kettesv-Klinikán a Blaskovics iskola alapelvei szerint ólünk és dolgozunk, s nem sok idő múltán én is tudtam Blaskovicsra hivatkozni. Most pedig az a hallatlanul nehéz feladat hárul rám, hogy erről az iskoláról írjak, melynek magam is tagja vagyok. Egy iskoláról, melynek Mesteréről csak hallottam és olvastam, melyet talán megszépített az idő, melyet én nem úgy ismertem meg amilyen volt, hanem olyannak, ahogyan ma is él. Lekopott róla sok minden, de hozzá is adódott még több, ugyanaz ami volt, de egyúttal más is. Szüntelenül változik, fejlődik, tehát él, mert élnek időtálló alapelvei. Él a szabad kritikai szellem, ahol a professzornak is lehet, sőt ha szükséges, kell ellent mondani, mert a professzor sem „Istentől és a Császártól” való, —■ kit csak hódolat illet s nem bírálat — hanem valami családfő-féle szerepet betöltő primus inter pares. A kétkedés, a baráti hangú kritika, — amely sohasem a másik ledorongolását vagy nevetségessé tételét szolgálja — elengedhetetlen a mindennapi klinikai, de a tudományos munkában is. Ébből ismerjük meg saját hibáinkat, vagy ami éppen olyan fontos, a kritikus hibáit is. Magyar Imre professzor „Stílusgyakorlat” c. könyvében így ír: „Nehéz határozottan megjelölni, hogy egy orvosi munkaközösség hogyan és mikor válik iskolává. Ehhez elsősorban vezető egyéniség szükséges, aki körül kiváló munkatársak csoportosulnak. Ha azonban a kiváló egyéniség a maga bélyegét erősen rányomja környezetére, a nagy német klinikusok mértéke szerint mindentudó, mindent követelő, mindent megszabó, intézetében kizárólagos joggal érvényesíti nézetét és akaratát, mindenben dönt, és nem tűr ellentmondást, egyéniségének nagysága ellenére nem lesz iskola alapítójává, hiszen sem kiváló, önálló munkatársa, sem méltó utódja nem nevelődik”. A szabad kritikai szellemű iskolának lényege, hogy felnőnek, mert felnőhetnek benne kiváló tanítványok, de nem szükségszerű, hogy mindenki ilyenné váljék. Az egyéni képességek szabad fejlődésének lehetősége, a minden kényszertől mentes légkör nemcsak a tanítványok egyéni jó tulajdonságainak kedvez. A korán elsajátított önálló munkától szárnyakat kaphat az önteltség, mely kétségbeesett erőfeszítéssel igyekszik bizonyítani, hogy a 2x2 igazságát egyedül ő érti, és vihart akar kavarni egy csepp csarnokvízben. S mint ahogy a legjobb iskolában is vannak bukott diákok, a Blaskovics iskolának is vannak bukott tagjai, kiket ez a szellem érintetlenül hagyott, de ezek ugyan úgy kerültek volna ki egy másik iskolából is. E hibák miatt vessük el a Blaskovics iskola szabad légkörét? Nem, mert a lényeg mégis csak az, hogy az igazán tehetségesek teljes kibontakozását teszi lehetővé és segíti. Ez pedig a Blaskovics iskola másik alapelve. A lényegesre koncentrálni, a kevésbé fontos körülményeket pedig csak tudomásul venni. 15
