Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 2. szám
Megbeszélés Ókori szerzők leírása alapján ismert, hogy természetes anyagok használata a szemészeti betegségek gyógyításában is népszerűségnek örvendett. így az ókori Egyiptomban az Ebers papyrus tanúsága szerint fűszereket és különböző fémek porait valamint emberi tejet használtak (Dulce-Elder, 1962). A római Celsus által leírt egyik szemészeti keverék például 21 különböző összetevőt tartalmazott (Sorsby, 1963). Ugyanakkor már többezer évvel ezelőtt ismeretes volt Indiában a hályogszúrás módszere a szürkehályog kezelésére (Duke—Elder, 1962). Afrika országaiban manapság is elterjedtek a különböző népi gyógymódok. Az Angol Gyarmatügyi Hivatal 1948-ban még a következőket írta egy, a vaksággal foglalkozó jelentésében: ,,. . . ezen a fokon nem kívánatos a népi orvoslás megszüntetése. . . hatalmas területeken nincs más gyógyítási módszer és a lakosság igényli a varázslók gyógyító tevékenységét.” Azóta végzett felmérések azonban egyértelműen bebizonyították, hogy a természetes gyógymódok alkalmazásának veszélye nagyobb, mint esetleges gyógyító hatásuk. Phillips (1961) szerint az akkori Észak-Rhodesiában (a mai Zambia) vizsgált 2701 beteg 31,4%-ban cornealis leukoma vagy phthisis corneae, míg 13,3%-ban phthisis bulbi alakult ki a természetes gyógykezelést követően. Ezekben az esetekben egyértelműen ki tudta mutatni, hogy kizárólag a különböző állati vagy növényi anyagok használata vezetett az elváltozások kifejlődéséhez. És Észak-Rhodesiában a hályogszúrás módszerét nem is ismerték! Hasonló következtetésre jutott Rogers is Nyugat -A Fri kában (1959). Egy Szudánban 1970-ben végzett felmérés szerint (Beiram, 1970) 2429 vak 48%-át csak népi módszerekkel kezelték 30,1%-a pedig a szakszerű ellátás mellett, azzal párhuzamosan is használta a természetes gyógymódok valamelyikét. A népi gyógymódok népszerűsége és széles körű elterjedtsége a XX. század második felében több összetevőre vezethető vissza. Az első az analfabétizmus és az egészségügyi felvilágosítás teljes hiánya. A második tényező az orvosi szakellátás elégtelen volta, ezen belül a szemészek és a szemészeti rendelők rendkívül kis száma. Ezekhez járulnak a hatalmas távolságok és az úthálózat szinte teljes hiánya (így például az esős évszak 4—5 hónapja alatt a teherautóforgalom is gyakorlatilag szünetel a sivatagon át és az ország nagy területei egyszerűen megközelíthetetlenek). Nem elhanyagolható szempont a betegek hite a natív gyógymódok hatásosságában. Erre utal, hogy a megkérdezett szudáni betegek közel 30%-a használta egyik vagy másik módszert több, mint egy éven át. A fentiekhez még olyan tényezők is járulnak, mint a kísérő hiánya. Gyakran ugyanis az egész családnak el kellene kísérni a beteget amit részben anyagi okok, részben a mezőgazdasági munka jellege lehetetlenné tesznek. A használt szerek hatásmechanizmusa tisztázatlan. Egyrészüknek antiseptikus hatása lehet (cinkoxid, antimon). Adler (1965) hangsúlyozza, hogy egyes szerek savanyú pH-ja közömbösítheti az egyes esetekben erősen lúgos hatású könnyet, mely önmagában panaszok forrása lehet. Salim és Karrar (1968) az acacia arabiea gyümölcs extractumának bactericid hatását tapasztalta, mely nem volt összefüggésben a pH-val. Különböző szöveti extractumok (így a krokodilmáj, illetve gyümölcsfőzetek) lysozim tartalmuknál fogva lehetnek többé-kevésbé hatásosak (Adler, 1965). Nem elhanyagolható a szerek keltette fájdalom psvchés hatása sem. A primitív törzseknél ugyanis ma is élő hit, hogy a fájdalom nagysága és az alkalmazott szer hatásossága között szoros összefüg119
