Szemészet, 1973 (110. évfolyam, 1-4. szám)
1973-03-01 / 1. szám
individuális különbsége valószínűen egy egyedenként változó pigmentelnyelőképességgel függ össze. Jelentős zavaró tényező. Az in vitro mérésekkel történő összehasonlító vizsgálatokat, például a rhodopsin meghatározásoknál, bizonytalanná teszi a dichroismus jelensége, amin az élőben található és az azonos koncentrációjú rhodopsin tartalmú oldat közötti mérési különbséget értjük. Magyarázata a kültagokban szabályosan elrendezett rhodopsin molekulák polarisáló hatása. A rendezett molekulák nagyobb abszorbciót mutatnak. Alkalmazási területek A következőkben néhány kialakult vagy kialakulóban levő, egyszerűbb vagy erősen műszerezett módszerről számolunk be, ill. mérési elrendezést ismertetünk. a) Mint legegyszerűbb, különleges berendezést nem igénylő módszer Beuningen módszere, mellyel a fundust, ill. a papilla színét határozza meg. Klasszikusan az összehasonlító felületmegvilágítás alapelvét alkalmazza úgy, hogy gyárilag átkonstruált közönséges kézi villamos szemtükör látóterébe, külön felületként két monokromatikus fény keverékét juttatja úgy, hogy keverési arányuk könnyen leolvasható legyen. A két komponensű ún. „bináris” keverékszín a szemfenék színéhez vagy a papilla felszínéhez történő beállítása után a szükségessé vált keverési arány leolvasható. A telítettséget Nicol-prizmával adagolt fehér fénnyel lehet változtatni. Az összehasonlítást a vizsgáló szem végzi. A tulajdonképpeni összehasonlító felszínek, melyek a Bunsen-fotométer két, tetőszerűen elrendezett felszínével azonos szerepűek, a vizsgáló szem retinájával azonosak. Az eljárás jól használható a vörös és sápadt hypertoniás fundusok papilláinak megítélésében. b) A vér oxigén tartalmát próbálta meghatározni Baurmann a következő módon: Gullstrand-ophthalmoscop okulárjára kézi spektrométer belépő rését helyezte, a kilépő sugarakat, vagyis a színképet fókuszálta és fényképezte. A felvételből fotometrikus eljárással spektrálgörbéket szerkesztett. Nagy különbséget talált a normál és az albino szemek között. Szerinte az első „reflexspektrum”, az utóbbi „abszorbciós-spektrum” volt. Oximetriás mérésnek csak az utóbbi fogható fel, az előbbi inkább a rhodopsin-tartalmat méri. Mai tudásunk szerint ez a kérdés ilyen mérőmódszerrel nem is dönthető el. c) Praktikus és igen szellemes megoldás Behrendt és Wilson módszere, melylyel a fundus-struktúra, a vascularis viszonyok jól vizsgálhatók. Alapelve az, hogy a különböző hullámhosszúságú fényben vizsgálva a szemfenéki erek valamint egyes képleteinek megláthatósága változik. Hét fokozatú, sorba rendezett monokromatikus szűrők használatánál a vörös felől a kék szín felé haladva az erek méretbeli és mélységi elrendeződésük szerint fokozatosan válnak láthatóvá. A megláthatóságot az oxigén tartalom (artéria-véna) és a mélységi elhelyezkedés befolyásolja. Gyakorlati megoldás a villanófénnyel működtetett funduskamera, mely szürősorozaton keresztül felvételeket készít igen érzékeny fekete-fehér filmanyagra. Kiértékelés a vizsgálat célja szerint az egyes felvételek rátekintésével (vérzések, pigmentált területek) történik. A homogén pigmentanyag tartalom, rhodopsin tartalom meghatározására a film denzitometriai mérésével mód nyílik. A használt szűrők interferencia-szűrők, sorra: 640, 606, 577, 549, 504, 477 és 431 nm Я-értéknél csúcsban 40—50% áteresztőképességűek, félmagasságban 10—20 nm sávszélességűek. d) Következőkben Peregrin és Dodt kísérleti-szemészeti célokból albino nyulakon végzett chorioidea vizsgáló módszerét ismertetjük. Ez az eljárás igen 60
