Szemészet, 1973 (110. évfolyam, 1-4. szám)

1973-05-01 / 2. szám

ill. csupán megnagyobbodott vakfoltot. Rönne-lépcső, Bjerrum-scotomát ész­leltünk a látóterek 49,<3%-ában. Elgondolkoztató, hogy a szemek 10,7%-át már csőlátással vettük gondozásba. A látásélességhez hasonlóan, a látótér állapota is kedvezőbb képet mutatott congestiv glaucomában, ahol a szemek 77,4%-ában a látótér épnek bizonyult. 22,0%-ban tapasztaltunk kisebb nagyobb látótérbeszűkülést, csőlátást pedig két szemen észleltünk. Betegeink gondozásbavétele napján a papilla elváltozásai az alábbiak szerint oszlottak meg. Glaucoma simplexben, a szemek SS,4%-ában károsodott a papilla: 35,5%-Ъап kezdődő, 52,9%-Ъап pedig már kifejezett excavatiót figyelhettünk meg rajta. Ezzel ellentétben, glaucoma congestivumban a papilla 62,6%-ban épnek bizo­nyult. 25,3%-ban láttunk kezdődő és 12,1%-Ъ‘,т pedig kifejezett excavatiót. összefoglalva betegeink gondozásbavételi állapotát, meg kell állapítanunk, hogy jelentősebb hányaduk már komoly functio-károsodással került gondozásra. Különösen lehangoló a helyzet glaucoma simplexben, valamint az idős betegek esetében. 78 éven felüli gondozottjaink között egyetlen sincsen, akinek a func­­tiói érintetlenek lennének. 66 szemen találtunk már a gondozásbavételkor cső­látást, ezek mindegyike 80 éven felüli beteg volt. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy milyen mértékben sikerült glaucomás betegeink gondozásbavételi állapotát, functióit megőriznünk. Tulajdonképpen ez szemlélteti gondozási munkánk eredményét. Glaucoma-gondozásunk eredményének értékelése 6. táblázat Glaucoma fajtája Változatlan Rosszabbodott 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 Glaucoma simplex .......... 6 6 2 75 8 (25,0% 33 ) 17 3 93 33 24 225 19 (75%) 37 19 0 Glaucoma cong. acutum 18 5 7 62 8 (80,8% 9 ) 8 3 8 1 1 i 0 7 (10,2% 1 ) 0 0 Glaucoma cong. chronicum ... 20 5 5 77 10 (62,6% 19 ) 19 2 24 8 5 i 7 46 (37,4% 2 ) 0 0 összesen 44 I 16 I 14 I 26 I 61 I 41 I 8 214 (43,4%) 125 I 42 I 30 I 26 I 40 I 19 I 0 278 (56,6%) A táblázatból láthatjuk, hogy eredményeink igen szomorúak. Gondozott­jaink több mint a felének — 56,6% — romlott az állapota az évek folyamán. Legrosszabb a helyzet glaucoma simplexben, ahol a gondozottak csupán 25,0%-ának tudtuk a functióit változatlanul megőrizni. Legeredményesebb volt a munkánk glaucoma congestivum acutumban, mert S.9,S%-uknak a func­tióit meg tudtuk tartani változatlan állapotban. Glaucoma congestivum chro­­nikumban is a gondozási munka bizonyos eredményességéről adhatunk számot, hiszen 62,6%-ban sikerült gondozottjaink felvételi állapotát megőriznünk. A táblázatból azt is megfigyelhetjük, hogy a rosszabbodott esetek főleg az 1966 és 1967 években gondozásba vettek közül került ki, amíg a változatlan állapotú betegek többsége 1970 és 1971 évben került gondozásra. Mindez rep­rezentálja azt az ismert megfigyelést, hogy a gondozottak változatlan állapotá­nak a valószínűsége annál kisebb, minél régebbi a glaucomájuk. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom